A Nemzeti Korrupcióellenes Egység (NPKJ) hétfőn reggel Nyitrán letartóztatta a város egyik polgármesterjelöltjét, Štefan Štefeket.

 

Štefeket közvetett korrupcióval vádolják, melyet a városi vízművekben való ténykedése során követhetett el. A részletek egyelőre nem ismertek.

 

Štefek hosszú ideig a Smer tagja volt, emellett a párt Nyitrai járási szervezetének elnöke, később azonban szembeszegült a Smer befolyásos nyitrai képviselőjével, Tibor Glendával és a köré épülő csoporttal, így 2014-től függetlenként politizál.

 

 hirdetes_810x300  

Štefek neve egy kétes nyitrai lakásvételi ügyben is feltűnt. Glenda olcsón kapott lakást a Službyt nevű cégtől, melynek akkoriban éppen Štefek volt az ügyvezetője.

 

Annak idején Štefekkel együtt távozott a nyitrai Smerből Renáta Kolenčíková is, aki korábban azt állította, hogy a pártot Nyitrán valójában nem Glenda, hanem a Bonul elnevezésű biztonsági cég vezetője, Miroslav Bödör irányítja, aki Tibor Gašpar korábbi országos rendőrfőkapitány rokona.

 

Kolenčíková nem tudta megmondani, hogy miért tartóztathatták le Štefeket, de szerinte összefügg a választásokkal. „Nyitrán nagy harcok folynak. 11 jelölt van, de az erősek csak néhányan vannak“. Úgy véli, hogy Jozef Dvonč jelenlegi polgármester arra gyanakodhatott, hogy Štefek a vízművek vezetőjeként a futballra fordítandó támogatások egy részét más célra használta fel.

 

Denník N

Nyitókép: Štefana Štefek archívuma

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!