A párkányi ipari parkba tervezett, műanyag- és gumihasznosításra irányuló hulladékfeldolgozó üzem létesítésének ügyében csoportérdek kerül összeütközésbe a közérdekkel – jelentette ki az MTI-nek hétfőn Csáky Pál, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) európai parlamenti képviselője Brüsszelben, hozzátéve, hogy a petíciót benyújtók azért küzdenek, hogy a közérdek győzzön.

 

A képviselő az ügy Európai Parlament petíciós bizottsága előtti első, hétfői meghallgatása alkalmából azt mondta, az égető megvalósulása a szakértői anyagokat figyelembe véve súlyos környezeti kockázatokkal járna a Duna mindkét partján.

 

A petíció aláírói és benyújtói azt várják az európai intézményektől, hogy elérjék a szlovák kormánynál és a szlovák környezetvédelmi hivatalnál, hogy az Európai Bizottság véleményének nyilvánosságra hozataláig ne adják ki az építési engedélyt.

 

 hirdetes_810x300  

A politikus reményét fejezte ki, hogy az EP szakbizottsága, valamint az Európai Bizottság szekértői is „a térségben kialakult kulturális érték rombolását eredményező” terv megvalósulása ellen foglalnak állást.

 

Nem akarunk hulladékégetőt! Hányszor kell még mondanunk?

 

8000 aláírás

 

Lukovics Tamás, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) párkányi polgármesterjelöltje úgy fogalmazott: az ügy jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a párt koordinációjával mintegy 8 ezren írták alá a petíciót, melyet eljuttattak a szlovák szakminisztériumnak is.

 

Mint hangsúlyozta, a régió nem aknázta ki a természeti adottságaiból eredő lehetőségeit, amelyet egy környezetszennyező beruházás alapjaiban lehetetlenítene el, valamint ellentétes a város jövőképével.

 

Zoltai Dániel, a Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés képviselője elmondta, a párkányi Szigeti Lászlóval, a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) önkormányzati képviselőjével közösen beadott és a hétfői meghallgatáson bemutatott petíció szerint a hulladékfeldolgozó megvalósulása súlyos környezeti kockázatokkal jár, valamint az ott élők számára is egészségügyi kockázatot jelent.

 

Nem tágítanak: Hulladékégető Párkányban harmadszor is. Tiltakozó nagygyűlést szerveznek a városháza elé

 

Veszélyben a helyi turisztika

 

A képviselő megengedhetetlennek tartotta, hogy a szlovák kormányzat és a város vezetése nem hallgatja meg a lakók és az ügybe az ellenzők oldalán belépő tizenegy társadalmi szervezet akaratát, valamint a környezetvédelmi szempontokat is félreteszik a megvalósulás érdekében. A környezetvédelmi szempontok mellett a beruházás vizuális környezetszennyezést is jelentene, nem beszélve arról, hogy a párkányi városvezetés által végzett hatástanulmányban nincs például a szaghatásra vonatkozó vizsgálati vélemény sem – hívta fel a figyelmet. Hangsúlyozta továbbá, hogy a beruházás túl kevés ember számára biztosítana munkát egy olyan régióban, ahol nagy szükség lenne a munkahelyteremtésre. Megvalósulása esetén kútba esne Esztergom és Párkány turisztikára épülő jövőképe is – tette hozzá.

 

A képviselő szerint az Európai Parlament számára egyértelművé tették, hogy a Párkányba tervezett hulladékfeldolgozó üzem hatásvizsgálati dokumentációja technológiai szempontból ellentmondásos, a dokumentum valótlan állításokkal teli és erősen hiányos. Sem a technológia biztonsági kockázatok, sem pedig a környezetre gyakorolt valós hatások nem olvashatók ki belőle. A minimális műszaki leírás súlyos kémiai, technológiai ismerethiányról tanúskodik, a hatásvizsgálati dokumentum pedig nem foglalkozik érdemben az üzemi balesetek lehetséges környezeti hatásaival sem.

 

A hiányos leírás alapján is egyértelműen megállapítható, hogy a technológia ebben a formájában távolról sem felel meg a legjobb elérhető technika (Best Available Technique, BAT) európai uniós követelményeinek, megvalósítása súlyos környezeti és közegészségügyi kockázatot jelentene Párkány és Esztergom és környéke lakossága számára.

 

Mindkét oldalt szennyezés érné

 

Hölvényi György, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője a meghallgatáson az EP Környezetvédelmi Bizottságának tajgaként hangsúlyozta, a beruházó mulasztást követett el, ugyanis nem tájékoztatta a Duna menti településeket a befektetés terveiről. Kiemelte, a tervezett beruházás az uralkodó széljárás miatt szennyezné a mind magyar, mind szlovák oldalon található Duna-parti városok levegőjét.

 

„Érthetetlen, hogyan engedélyezhető egy, a helyiekre és környezetre rendkívül veszélyes üzem létesítése, ami az ott élő mintegy 40 ezer lakos egészségének, valamint Szlovákia legjelentősebb borvidékének és a Duna-Ipoly Nemzeti Park épségének kockáztatásával jár”

 

– fogalmazott.

 

Mint elmondta, egy írásbeli kérdésre adott uniós bizottsági válaszból egyértelműen kiderül, hogy az Európai Bizottság nem tartja súlyosnak a környéken élők egészségének veszélyeztetését.

 

„Elfogadhatatlannak tartom, hogy sem a helyiek tiltakozása, sem az üzem okozta durva egészségkárosító hatások nem érték el a bizottság ingerküszöbét”

 

– tette hozzá a képviselő.

 

Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága áprilisban fogadta be a Párkányba tervezett hulladékégető elleni beadványt és felkérte az Európai Bizottságot, hogy végezze el az ügy szempontjainak vizsgálatát.

 

MTI

Nyitókép:

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!