Nincsenek túl nagy elvárásai Menyhárt Józsefnek az MKP saját államfőjelöltjével kapcsolatban. A Körkép.sk kérdésére válaszolva úgy fogalmazott, már azzal is elégedett, hogy saját jelöltet állítanak, aki nem lép majd vissza a küzdelmektől.

 

Úgy néz ki, a mediális nyomás megtette hatását, és az MKP végül mégiscsak saját államfőjelöltet indít a jövő évi köztársaságielnök-választáson. Minderről a párt szombati országos kongresszusát követően tájékoztatnak. Az Országos Elnökség korábban négy személyt jelölt meg, akik közül kikerülhet az MKP államfőjelöltje: Csáky Pált, Miklós Lászlót, Őry Pétert és Menyhárt Józsefet.

 

Csáky később a Körkép.sk cikkére reagálva jelezte, hogy nem vállalja a jelölést és inkább a szintén jövőre sorra kerülő Európai Parlamenti választásokra fókuszálna. A Körkép.sk információi szerint elképzelhető, hogy végül nem a fenti három személy közül kerül ki az MKP államfőjelöltje.

 

 hirdetes_810x300  
Őry, Csáky, Miklós, Bugár és Menyhárt. Kép: Körkép.sk

 

A Most-Híd színeiben Bugár Béla időközben már megkezdte a kampányt. Saját esélyeit illetően úgy fogalmazott, bízik abban, hogy bejut a második körbe, tekintettel arra, hogy sok jelölt lesz, és megosztódnak majd a szavazatok. Ezzel egyúttal azt is jelezte, hogy a magyar szavazatok tekintetében nem számít osztódásra. Ezt követően erősödtek fel azok a hangok, hogy valamiféle háttéregyezség lehet Bugár és Menyhárt között arra vonatkozóan, hogy az MKP végül saját ígéretét megszegve mégsem állít saját jelöltet.

 

Ilyen előjáték után kérdeztük Menyhárt Józsefet szerdán, az MKP székházában a Potápi Árpád Jánossal való közös sajtótájékoztatójukon.

 

Milyen eredménnyel lenne személy szerint elégedett az államfőválasztáson?

 

Van egy magyar jelölt, aki magát magyarnak vallja. A Magyar Közösség Párja a hétvégén olyan jelöltet fog állítani, aki magyarként áll ki a felvidéki magyarságért államfőjelöltként.

 

Nem fog meghátrálni, nem fog visszakozni és semmiféle háttérintézmények és semmi olyan lobbi, amit feltételeztek, nem fogja őt visszamozdítani ebben a kérdéskörben, hogy ezért a közösségért kiálljon.

 

Tehát milyen eredménnyel lenne elégedett?

 

Azzal lennék elégedett, ha olyan jelöltet tudnánk kiállítani, aki a magyar közösséget képviseli, és nem lép vissza. Ezért nem csak elégedettek leszünk, hanem ezt végig is visszük.

 

Korábbi cikkeink a témában itt.

 

Körkép.sk/KZS

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!