Az Országos Rendőrfőkapitányság több részletet árult el a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjainak elfogásával kapcsolatban. A „News” fedőnevű akció keretében négy embert vettek őrizetbe Ján Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya meggyilkolása kapcsán. 

 

„Tökéletes bűntény” – sokan így jellemezték a brutális kettős gyilkosságot, amely megrázta az országot és belpolitikai válságot idézett elő. Alapjaiban rengette meg a politikai hatalomba vetett bizalmat. A kormánypártok ellentmondásos nyilatkozatai és Ján Kuciak utolsó cikke miatt, amelyben lerántotta a leplet a kormányhivatal és az olasz maffia kapcsolatáról, mindenki úgy vélte, hogy sosem derül ki, ki állt a merénylet mögött.

 

Az Aktuality.sk által közölt háttércikk szerint az ügyben eljáró nyomozócsoport számára sem hétköznapi esetről volt szó. Sejtették, hogy az ügy alapjaiban határozza meg karrierjüket, nem csak a közvélemény, a politikusok és feljebbvalóik nyomása miatt, hanem mert be kellett bizonyítaniuk, hogy a valóságban nincs tökéletes bűntény.

 

 hirdetes_810x300  

Az ügyészség a médiát kritizálja a Kuciak-gyilkosságról kiadott információk miatt

 

Az Aktuality.sk-nak a NAKA szervezettbűnözés elleni csoportjának nyomozója is elismerte, hogy nem volt épp kellemes az elmúlt néhány hónap. Lényegében senki sem hitt munkájuk hitelességében, és bármilyen előrelépést tettek az ügyben, azt megkérdőjelezték.

 

„De legalább az a kép alakult ki az emberekben, hogy tehetetlenek a nyomozók és az ügy pedig semerre sem halad, így az elkövetők kevésbé voltak óvatosak. Azt gondolták, hogy őket sosem fogják el. Az utolsó pillanatig gyanútlanok maradtak”

 

fogalmazott a nyomozó, hozzátéve, hogy a feléjük tanúsított bizalmatlanság így lett bizonyos szempontból hasznos.

 

A News akcióról nagyon kevesen tudtak. Sokáig még azok sem tudták, kik ellen fognak fellépni, akik részt vettek a nyomozócsoport munkájában, ahogy azt sem, hogy mit fognak csinálni a helyszínen és meddig tart majd. A NAKA emberei is csak azt sejtették, hogy egy nagyhal lehet a célpont, látva a bevetéshez felsorakoztatott technikát.

 

Percről percre: A Kuciak-gyilkosságban érintett személyekre csapott le a NAKA. Gútai férfiak a gyanúsítottak között

 

A szlovák portál érzékletesen mutatja be, hogy a kommandósok és a nyomozók egy részét olyannyira nem tájékoztatták előre, hogy a bevetés előtti órákban még azt sem tudták, hogy majdnem két napig lesznek talpon. Az akció kezdete előtt egy órával a NAKA nyitrai központja előtt hirtelen rengeteg autó jelent meg, kommandósok, kutyás rendőrök, az Europol emberei, operatív egységek, nyomozók és számítógépes rendőrségi szakértők.

 

Szeptember 28-án hajnali kettőkor a NAKA előadóterme csordultig megtelt emberekkel, ülőhely nem volt, sokan az ajtónál álltak, úgy hallgatták az eligazítást. Csak a helységben 60-an gyűltek össze, és több tucat kollégájuk már a terepen volt a megadott pozícióban.

 

Az eligazítást vezető személy Braňo Zurian volt, a NAKA bűnmegelőzési egységének igazgatója, aki névsorolvasással kezdte, hogy a megfelelő csoportokba ossza be a megjelent, akcióban részt vevő embereket. Még ekkor sem derült ki, hogy milyen ügyről van szó.

 

Néhány perccel később a terem kiürült, mindenki elindult rendeltetési helyére. Voltak egységek, akik még útközben sem tudták, hogy pontosan hova tartanak. A célpontot csak úgy emlegették: „főgyanúsítottak”. Az Aktuality.sk cikke szerint Zurian ismerve a gyanúsítottak hátterét, tudta hogy könnyen történhet „munkahelyi baleset” embereivel – vagyis ami a kommandósoknál annak számít.

 

Hajnali négykor Gúta városának egyik utcájában kelletlen hangokra ébredtek egyes lakók.

 

„Ebben a pillanatban alapvetően változott meg nem csak a gyanúsítottak élete, de egész családok élete is. Pontosan úgy, ahogy ők megváltoztatták a Ján és Martina után ittmaradt családtagok életét”

 

írja a portál.

 

A Kuciak-gyilkosság harmadik vádlottja egy dél-szlovákiai vállalkozó

 

Hajnali fél ötre már Gúta szóban forgó utcáját mindkét irányban lezárták, kommandósok és rendőrkutyák lepték el a gyanúsítottak házát. A bevetés előtti percekben egy helikopter lopakodó üzemmódban felmérte a célpontok házának belterét.

 

Ezután házkutatások sora kezdődött, a nyomozók midnen egyes négyzetcentimétert átvizsgáltak, és mindenhova vitték magukkal a gyanúsítottat is, hogy lássa minden mozdulatukat, ők pedig figyelhessék reakcióját, illetve hogy szemernyi esélyt se hagyjanak neki a panasztételre.

 

A média az akció napján többször is feltette a kérdés, hogy vajon mit csinálhattak a rendőrök a gyanúsítottal olyan hosszú ideig a házban. Ezek szerint többnyire a rendőrök kíséretében állt és figyelte a hatóságok munkáját.

 

Nyolc gyanúsítottból végül hetet tartóztattak le. Zurian a rajtaütésről 6:44-kor számolt be a facebookon, pár perccel később az ország összes releváns portálja lehozta a hírt: rajtaütöttek Ján Kuciakék feltételezett gyilkosain.

 

Aktuality.sk

Nyitókép: Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!