Szlovákia és Magyarország nagyon nagy mértékben ért egyet az Európai Unió jövőjét érintő kérdésekben, számíthatunk egymásra az Európa jövőjéről zajló vitákban, és beszédes, hogy Szlovákia 13 EP-képviselője közül 10 nem szavazta meg a Magyarországot politikai alapon elítélő Sargentini-jelentést – mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter ma Pozsonyban Menyhárt Józseffel, a Magyar Közösség Pártja elnökével folytatott tárgyalása utáni sajtótájékoztón.

 

Szijjártó Péter újra elmondta, hogy Szlovákia és Magyarország kapcsolata történelmi léptékben most a legjobb, ami „természetesen nem volt ingyen”. Mint mondta, mind a magyar mind a szlovák fél részéről nagyon komoly kompromisszumkészségre és nagyon sok személyes erőfeszítésre volt szükség a jelenlegi állapot eléréséhez.

 

„Úgy döntöttünk, hogy közös sikertörténeteket építünk annak érdekében, hogy a kétségtelenül meglévő nehéz kérdéseket időről időre a siker reményével tudjuk megvitatni”

 

A magyar diplomácia vezetője köszönetet mondott minden szlovákiai EP-képviselőnek, aki kiállt Magyarország mellett a Sargentini-jelentés kapcsán, és köszönetet mondott a szlovák parlament elnökének, Andrej Dankonak is, aki a közelmúltban élt azzal a kezdeményezéssel, hogy a szlovák parlament fogadjon el egy Magyarország szuverenitását megvédeni hivatott határozatot.

 hirdetes_810x300  

 

„Szeretném elmondani, hogy amennyire mi számíthattunk a szlovák képviselők támogatására az EP-ben szuverenitási kérdésben, úgy a szlovákok is számíthatnak a mi támogatásunkra az európai kérdések megvitatása során”

 

Szijjártó Péter: Rengeteget dolgoztunk a szlovák-magyar kapcsolatok javításán. Ettől még vannak nyitott kérdések

 

A magyar külgazdasági és külügyminiszter kitért a közös projektekre is. Elmondta, hogy a magyar-szlovák határon kilenc új határátkelő nyílik meg 2023-ig. A következő öt évben kilenc új infrastrukturális beruházás kerül átadásra, 2020-ban átadják a forgalomnak az új komáromi hidat.

 

„És 2020-ra elérjük azt is, hogy Budapest és Pozsony között végig autópályán lehet majd közlekedni. Az ehhez szükséges magyarországi útépítési munkálatok 2020-ra befejeződnek. És 2022-re végre elérjük azt is, hogy Kassa és Miskolc között is végig gyorsforgalmi úton lehessen közlekedni”

 

Szijjártó beszélt arról is, hogy a tervek szerint halad a két ország közti magasfeszültségű hálózat összekötése, amely nagymértékben hozzájárul mindkét ország energiabiztonságának fejlesztéséhez.

 

A visegrádi országok fővárosait összekötni hivatott visegrádi gyorsvasút kapcsán elmondta, hogy a fejlesztések előkészítő munkáit is elindította már a magyar fél. Hamarosan létrejön az a négyoldalú munkacsoport, amelynek létrehozásáról a Tátrában állapodtak meg V4-ek miniszterei, és amely a beruházási munkák összehangolásának feladatát látja majd el.

 

„Egyértelmű sikerrel zárult a magyar kormány által kezdeményezett felvidéki Gazdaságfejlesztési Program első fázisa. 1521 pályázó nyert támogatást, magyarok és szlovákok egyaránt. Úgy vélem, ez jó Magyarországnak, tekintettel arra, hogy a magyar nemzeti közösség erősödik, és jó Szlovákiának, tekintve, hogy a magyar nemzeti közösség erősödik.

 

Ugyanis mi a Felvidéken élő magyar nemzeti közösségre úgy tekintünk, mint a két ország kapcsolatának egyik fontos láncszemére és erőforrására”

 

mondta.

 

Visegrádi gyorsvasút: Magyarország a legkezdeményezőbb V4 tagállam, készül a közös munkacsoport

 

Körkép.sk

Nyitókép: MTI/Pozsony, 2018. október 17. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke sajtótájékoztatót tart tárgyalásuk után a párt pozsonyi székházában 2018. október 17-én. MTI/Krizsán Csaba

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!