Marian Kočner kontroverz vállalkozó, aki a múltban maffiakapcsolatokkal vádolta meg Boris Kollárt, azt állította, hogy olyan terhelő bizonyítékok vannak a tarsolyában Boris Kollárról, amiket eddig még nem hozott nyilvánosságra – mondta Juraj Hrabko publicista a TABLET.TV-ben.

 

Én a Gamatex-ügy kapcsán ismerem Marian Kočnert. 1998 óta először az Önök műsorával kapcsolatban hívott fel“ – konstatálta Hrabko.

 

„Abban az időben az Önök műsorában azokról a fényképekről beszélgettünk, amelyek Boris Kollárt a maffiához tartozó barátaival ábrázolják. Kočner felhívott engem és azt mondta, hogy más terhelő bizonyítékokkal is rendelkezik Boris Kollárral kapcsolatban, nem csak azokkal, amelyeket nyilvánosságra hozott”

 

– mondta annak a beszélgetésnek a margójára, amire két évvel ezelőtt került sor.

 hirdetes_810x300  

 

Azokkal a házkutatásokkal kapcsolatban, amelyeket a NAKA végzett Kočner ingatlanjaiban, Hrabko arra enged következtetni, hogy a nyomozók elegendő bizonyítékot találtak Kočnerrel szemben, máskülönben a bíró nem engedélyezte volna az akciót. „A nyomozóknak biztosan van valami a kezükben Marian Kočnerrel kapcsolatban, mert meg tudták győzni a bírót” – mondta Hrabko.

 

„Azt nem tudom, hogy a rendőrök mi mindent vihettek el az ingatlanjaiból és a nem lakás célú helyiségeiből. Meg kell várni a sajtótájékoztatót. Meglátjuk, hogy mi fog beigazolódni, és mi nem. A gazdasági bűntények száma azonban egyre csak növekszik, így csak bízni lehet abban, hogy mindent igazságosan ki fognak vizsgálni. Érdekes lesz megtudni, hogy mi mindent vittek el a széfjéből”

 

– tette hozzá Hrabko.

 

Személy szerint azonban úgy véli, hogy a ténylegesen kényes iratait biztosan nem tartotta otthon. „A fontos dolgokat általában nem tartják otthon az emberek. Ráadásul Kočnernek egy csomó külföldi vállalata van” – zárta le Hrabko.

 

Teraz.sk

Nyitókép: čas.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!