Andrej Danko szerint rigorózusi munkájának egy példánya eltűnt. A SNS elnöke és a szlovák parlament házelnöke a Nový Čas bulvárlapnak adott interjút. Elmondta, hogy amint megjelent a sajtóban az ügy, azonnal megkérte kollégáját, hogy nézen utána munkájának az egyetemi adatbázisban.

 

„Megkértem egy kollégámat, hogy a biztonság kedvéért nézzen után a besztercebányai adatbázisban, de ott semmilyen munka sem szerepel Andrej Danko nevével. Néhány napos kutatás után a kollégám jelezte, hogy egy, az enyémhez nagyon hasonló munka Juraj Danko néven szerepel”

 

mondta a lapnak Danko. Hozzátette, ekkor jöttek rá, hogy egy példány hiányzik.

 

„Nem tudom, ki jutott hozzá, és mi tett vele. Csak azt tudom, hogy valaki piszkos kampányt folytat ellenem. Megvárom, mit tesz a továbbiakban az iskola és az egyetemi kar. Én nem tettem semmi rosszat, számomra az a fontos, hogy minden törvényi előírásnak eleget tettem a Mgr. és a JUDr. titulusok használatához”

 

 hirdetes_400x285  

magyarázta. Elmondása szerint húsz éve nem látta már saját munkáját, és nem tehet róla, hogy elveszett. Megkérdezték tőle, miért titkosította a munkáját, mire azt válaszolta, hogy nem titkosította.

 

„Csak a húsz évvel ezelőtti törvény értelmében a megtekintésre jogosultak körének korlátozására van lehetőség. Mikor észleltem, hogy nem ülnek a dolgok, sejteni kezdtem, hogy egy összeesküvés áldozata vagyok. Felhívtam az egyetem rektorát és a kar dékánját, hogy vegyék komolyan az ezzel kapcsolatos politikai játszmákat”

 

Danko tehát továbbra is azt állítja, hogy munkáját tisztességesen „az akkori törvényeknek megfelelően” készítette és védte meg az államvizsgán. Az egyelőre továbbra sem tisztázott, miért korlátozza a munka megtekintését (kvázi titkolja el a nagy nyilvánosság elől), és hogy ő maga miért nem rendelkezik egy példánnyal.

 

HNonline.sk, Körkép.sk

Nyitókép: HNonline.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!