Dunaszerdahelyen tartott kihelyezett ülést Nagyszombat Megye Önkormányzata november 7-én. Csallóköz fővárosában helyi befektetésekkel kapcsolatos dokumentumot fogadtak el.

 

A városi hivatalban tartott ülést követően Hájos Zoltán, az MKP Nagyszombat megyei frakcióvezetője és  Dunaszerdahely polgármestere a Körkép.sk-val ismertette az elfogadott határozat tartalmát, amely hivatkozási alapként szolgál a megyei költségvetés elfogadására. Hájos részletezte, hogy ennek értelmében az ún. abonyi úton körforgalom-kiépítésére kerül sor a megye és a város együttműködésében.

 

Beszélt arról is, hogy a Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskola uszodájának felújítására is sor kerül, melynek előzetes költségvetése már rendelkezésre áll. Az összköltség pontosítására van még szükség, mielőtt a tervezet bekerül a megyei költségvetésbe.

 

 hirdetes_810x300  

Dunaszerdahely polgármesere rámutatott arra, hogy egy hosszabb futamidejű terv is megvalósul, amely a dunaszerdahelyi szlovák gimnázium tornatermének megépítését eredményezi.

 

„Van egy korábbi projekt,  melynek kidolgozása óta már több mint 10 év  eltelt, így új projekt kiírására van szükség, ami belátható időn belül megvalósul.”

 

– fogalmazott.

 

Hájostól megtudtuk azt is, hogy a megyei képviselő-testület elvi szinten döntött egy regionális állandó kőszínház létrehozásáról, amelyre már kiírták a pályázatot.

 

Dunaszerdahely polgármestere a Körképnek elmondta, hogy egyelőre nyitott kérdés az is, hogy egy újépítésű, vagy már meglévő épület rekonstruckójára kerül-e sor. Fontos, kérdés, hogy a társulatot hogyan lehetne összeállítani.  Lényeges továbbá, hogy a számok tükrében a megye és a város egyedül nem tudják megvalósítani és hosszútávon működőképessé tenni az elképzelést, így partner bevonására van szükség.

 

A megye részéről lenyegében egy szándéknyilatkozat született a jövőre vonatkozóan – részletezte Hájos.

 

Dunaszerdahely polgármestere hangsúlyozta, hogy mindebben nagy szerepe van Berényi József megyei alelnöknek.

 

A döntés a MKP megyei frackiójának erősségét is mutatja.

 

„Annak alátamasztását mutatja, hogy komolyan vesznek minket a megyén, s mindezt az erős képviseletünk tudta elérni, amit más régiókból is támogattak, hiszen a 37 képviselőből 37 igennel  szavazott.”

 

Hájos Zoltán kiemelte, hogy a későbbiekben is bízik a kollegialitás megmaradásában.

 

Laky Erzsébet

Nyitókép: archív/körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!