Vasárnap a TA3 V politike (Politikában) című vitaműsorában a kormánypártok elnökeit, valamint az ellenzéki politikusokat kérdezték a szombati helyhatósági választások eredményével kapcsolatban. Mutatjuk, hogy vélekednek az egyes politikusok az elért eredményekről.

 

Fico: Beigazolódott, hogy az ellenzék valójában nem is létezik

 

A helyhatósági választásokon a független jelöltek feltörekvése egyértelműen megmutatkozott, de mindemellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Smer-SD, az SNS és a Most-Híd által képviselt kormánykoalíció az egyetlen, amelyik standard politikai struktúrával rendelkezik – mondta Robert Fico, a Smer elnöke a TA3 Politikában (V politike) vitaműsorában a helyhatósági választások margójára.

 

 hirdetes_810x300  

„Gratulálok Andrej Dankonak (SNS), mert nagyon jó eredményt ért el. Bugár Bélának (Most-Híd) szintén gratulálok, mert jobb eredményeket ért el az MKP-nál. Beigazolódott, hogy ennek a koalíciónak nincs alternatívája. Sőt az is beigazolódott, hogy az ellenzék valójában nem is létezik, hiszen csak egy buborék. Az egyetlen valós ellenzéki párt a KDH“

 

– sziporkázott Fico.

 

Fico elmondása szerint annak ellenére, hogy a Smer-SD-t a médiában már meglincselték, a párt kielégítő eredményeket ért el. „Igaz, hogy többet szerettünk volna elérni, de pártszempontból a választásokat megnyertük még annak ellenére is, ami velünk történt. Ez egy nagyon szép eredmény“ – mondta Fico.

 

A. Danko: Az SNS történelmi siker ért el

 

A koalíciós SNS a szombati választások során történelmi sikert könyvelhetett el. A nemzetieknek még sosem volt 160 saját polgármesterük, valamint 50 koalíciós és 1700 képviselőjük – mondta a TA3 Politikában című műsorában Andrej Danko, a párt elnöke.

 

„(…) Az államot emberek stabil csoportjának kell igazgatnia. Ott, ahol a politikai pártoknak leáldozik, elkezdődik a diktatúra“ – jelentette ki Danko.

 

B. Bugár: Örülök, hogy a Most-Híd tendenciája lassan, de növekszik

 

A Most-Híd célja az volt a szombati helyhatósági választásokon, hogy 10%-kal több polgármestere legyen, mint amennyi eddig volt. Ezzel szemben 30%-kal több lett – mondta a TA3 műsorában Bugár Béla, a párt elnöke.

 

„A Most-Hídnak 127 polgármestere lett. Ennek nagyon örülök. Azokon a helyeken is szereztünk meg pozíciókat, ahol az MKP nagyon keményen harcolt. A tendencia lassacskán növekszik, és ez örömmel tölt el enegm“

 

– deklarálta Bugár.

 

R. Sulík: Az embereknek tele van a hócipőjük a Smerrel, és meg akarnak tőle szabadulni

 

Nincs értelme a helyhatósági választások eredményéből következtetéseket levonni a parlamenti választásokkal kapcsolatban – mondta a TA3 műsorában Richard Sulík, a legnagyobb ellenzéki párt vezére.

 

„Egyetlen dolog érvényes, mégpedig az, hogy az embereknek tele van a hócipőjük a Smerrel, és meg akarnak szabadulni tőle. És az, amire az SaS a legnagyobb mértékbe koncentrál nem más, mint a parlamenti választások”

 

– vélekedett Sulík.

 

A parlamenten kívüli Progresívne Slovensko és Spolu eredményei kapcsán Sulík megjegyezte, hogy a konkurencia élteti a versenyszellemet. „A konkurencia jó dolog, hiszen annál jobb lesz az eredmény. Anno mi is új halnak számítottunk a halastóban” – jegyezte meg.

 

Az ellenzéki vezér azonban azt is hozzátette, hogy nem elégedett Ján Mrva közös ellenzéki jelölt pozsonyi eredményével kapcsolatban. „Talán ez inkább az OĽaNO kudarca, mert ők választották ki Mrvát” – mondta.

 

B. Kollár: A parlamenti ellenzék közül mi szerepeltünk a legjobban

 

A parlamenti ellenzéki pártok közül a szombati helyhatósági választások során a Sme rodina érte el a legjobb eredményeket – mondta a TA3 vitaműsorában a mozgalom vezére, Boris Kollár, aki mérceként a megválasztott polgármesteket vette alapul.

 

Önállóan nekünk van a legtöbb polgármesterünk, ezenkívül 120 képviselőnk. Ez remek“ – üzente.

 

Teraz.sk

Nyitókép: Glob.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!