Andrej Danko (SNS) házelnök olyan rigorózusi munkával kapott JUDr. titulust a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen, amelyet mások könyveiből vágott össze – írja a Denník N.

 

Az egyetem történelmében először Danko munkáját titkosították, miután a sajtó elkezdett érdeklődni iránta. Egy hónapnyi huzavona után végül Danko engedélyezte a munkája hozzáférhetőségének biztosítását, azonban nem adott engedélyt annak lefotózására.

 

A Denník N szlovák napilap szerint, mely az egész ügyet napvilágra hozta, Danko JUDr. titulusát plagizálással szerezte. Ennek bizonyításaként több fotót is közzétettek. Mivel Danko saját munkájának lefotózását nem engedélyezte, egy másik munkát vettek alapul, mégpedig Daniel Pisákét, aki egy évvel később védte meg munkáját, mint Danko (2001-ben).

 

 hirdetes_810x300  

A Denník N először meggyőződött róla, hogy Pisák és Danko munkája egy az egyben azonos. Alapesetben azt hihetnénk, hogy Danko az áldozat, akinek munkáját egy másik személy (Pisák) plagizálta. A helyzet azonban az, hogy Danko munkája is csaknem egészben másolással született, ráadásul több olyan szabályt is megsértett, amely miatt már 2000-ben sem engedhették volna át irományát – és főleg, nem kaphatott volna érte JUDr. titulust. A fényképeken tehát a Dankoéval teljesen azonos Pisák-féle munka látható.

 

Baloldalon részlet Škultéty könyvéből, jobboldalon Pisák (ill. Danko) munkája forrás: dennikn.sk

 

Öt könyvből másolta

 

Az SNS elnökének munkájában, melyet 2000-ben védett meg, öt külön publikáció részeit találták meg. Már a bevezető után következő első 20 oldal is egy cseh publikációból származik – Dušan Hendrych „Základy správnej vedy” című munkájából – szóról szóra közölve annak tartalmát, bármilyen utalás vagy szabályszerű hivatkozás nélkül, azt a benyomást keltve, hogy a szerző gonolatairól van szó. Egy rigorózusi munka egyik feltétele, hogy a szerző saját gondolatokat közöl, új eredményeket, következtetéseket vagy megvilágítást mutat be egy adott témában.

 

Pisák (és a jelek szerint Danko) munkájának első felvezető 20 oldala után következő 25 oldal további két könyv tartalmának kimásolásával íródott. Ebből 13 oldal az egykori HZDS-es egészségügyi miniszter, Katarína Tóthová Základy správneho práva című könyvéből, a maradék pedig Peter Škultéry Správne právo hmotné című könyvéből származik. További 13 oldal Michal Gašpar Moderná verejná správa című kötetéből való. A munka szerkesztése során a készítője azért ügyelt rá, hogy néha megszakítsa egy másik tankönyv tartalmával, így a Gašpartól átvett szövegbe beszúrt kilenc oldalt Škultéty egy másik könyvéből is.

 

Az ilyen, szabályszerű hivatkozások, idézőjeleket nélkülöző tartalomlopások már 2000-ben plágiumnak minősültek és nem hogy JUDr. titulust nem szabadott volna kapnia az illetőnek, de a munkának még megvédésre sem szabadott volna kerülnie.

 

Körkép.sk

Nyitókép: DenníkN.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!