Nyitókép: Aktuality.sk/Branislav Wáclav

 

Érdekes fordulatokat vesz a Za slušné Slovensko-tüntetések szervezőit érintő rendőrségi ügy. Az országos rendőrfőkapitány még kedden ígérte, hogy utánanéz az ügynek, vasárnap pedig már az első eredményekről számolt be.

 

„Egy precízebb elemzés elkészítését kértem a névtelen feljelentés kapcsán. Ennek áttanulmányozása során észrevettem, hogy eltérések voltak a valóság és azon információk között, amiket a NAKA vezetésétől kaptam”

 

jelent meg Milan Lučanský állásfoglalása a rendőrség facebook-oldalán.

 hirdetes_400x285  

 

„Nem ültek az időbeli adatok, a felettes nem értékelte ki helyesen a helyzetet a feljelentés beérkezése után, és egyéb kétségek is felmerültek. Ezért elrendeltem egy ellenőrzést. Ennek befejezése után megteszem a szükséges intézkedéseket”

 

idézi a már említett facebook-poszt Lučanskýt, melyet azzal egyidőben jelentettek meg a közösségi hálón, hogy a TA3 vasárnapi műsorában leadták a rendőrfőkapitánnyal még pénteken felvett beszélgetést.

 

Ebben a műsorban is kérdezték Lučanskýt a névtelen feljelentésről, mire a felvétel során a rendőrfőkapitány úgy nyilatkozott, hogy a „nyomozó teljesítette a kötelességét, informálta róla a felügyelő ügyészt, nem gondolom, hogy tévedett”.

 

Természetesen a vasárnapi facebook-poszt után a televíziós nyilatkozat már nem állja meg a helyét. A rendőrkapitányság szóvivője ezért a műsor levetítése után a TA3 stúdiójában megmagyarázta a nyilatkozatok eltérőségének okát. Andrea Dobiášová elmondta, hogy a beszélgetés akkor készült, mikor még nem rendelkeztek minden információval.

 

 

Körkép.sk

 

Kapcsolódó tartalom:

 

A NAKA kihallgatta a Za Slušné Slovensko tüntetéseinek szervezőit

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!