Nyitókép: Sme.sk

 

Pénteken Peter Gajdoš (SNS) védelmi miniszter aláírta az amerikai Lockheed Martin F-16-osainak megvásárlásáról szóló szerződést, ami tovább növelte a kormánykoalícióban uralkodó feszültséget, amit nem csak Miroslav Lajčák (Smer) külügyminiszter lemondása és az ENSZ migrációs paktum táplál, de Robert Fico Smert láthatóan megosztó manipulációja és az SNS Magyarország melletti kiállásról szóló határozata is. Két esetben az SNS és a Most-Híd feszül egymásnak, és Bugár Béla nyilatkozataiból úgy tűnik, hogy a Magyarország melletti kiállás már valóban túl van azon a bizonyos vörös vonalon.

 

Peter Gajdoš védelmi miniszter pénteken írta alá a sokat vitatott, másfél milliárd euróba kerülő vadászgép-vásárlás szerződését. Nem sokkal a bejelentés után azonban Peter Pellegrini (Smer) kormányfő kijelentette, hogy az aláírás ellenére a szerződés még mindig érvénytelen. Mint kiderült, a pénzügyminiszter (Peter Kažimír, szintén Smer) aláírása nélkül a dokumentum semmit sem ér. Az, hogy a pénzügyminiszter szignója is kell a szerződés szentesítéséhez a vadászgép-vásárlásról szóló kormányhatározat is tartalmazza.

 

A védelmi minisztérium ezután jelezte, hogy tiszteletben tartja a kormányfő álláspontját, és hogy a minisztérium „sosem vonta kétségbe, hogy a végső döntés mindig a kormányé”.

 hirdetes_810x300  

 

Szakértő az F-16-os vadászgépekről: Olyan ez, mintha Sagan biciklijét egy mezei kerékpáros vette volna meg

 

Nagy pofon

 

A dolog érdekessége, hogy Gajdoš eleve nem írhatta volna alá a dokumentumot anélkül, hogy a pénzügyminisztérium azt nem szentesíti. Emiatt a két legnagyobb ellenzéki párt, az SaS és az OĽaNO most felszólította Pellegrinit, hogy hívja vissza az SNS-es védelmi minisztert, mert a „kormány háta mögött cselekedett”. Az SaS szerint a védelmi tárca lépése „kívül esik minden államvezetési kultúrán”, főleg, hogy maga a kormányfő jelenti ki, hogy Gajdoš a kormány háta mögött jár el.

 

Az OĽaNO-t erősítő biztonságpolitikai elemző, Jaroslav Naď szerint Gajdoš hatalmas pofont adott Pellegrininek azzal, hogy megkerülte a kormányt, jelezve, hogy az SNS azt tesz , amit csak akar.

 

Fico képbe kerül

 

Mindenesetre, Pellegrini viszonylag gyors és kemény reakciójából az is kitűnik, hogy most szállhat vissza az SNS fejére a maga által gerjesztett feszültség az ENSZ migrációs pkatuma kapcsán, amelyre ráment a Smer egyik miniszterének pozíciója. Lajčák pedig nem csak a Smernek volt fontos, hanem a Most-Híd is Szlovákia nyugati irányultságának biztosítottságát látta személyében. Legalábbis ez derült ki Bugár kijelentéseiből, miszerint „Lajčák távozása kétségbe vonja Szlovákia külpolitikai irányát”.

 

Pellegrini még megpróbálja meggyőzni Lajčákot, hogy gondolja meg magát

 

A dolog érdekessége, hogy Robert Fico ex-kormányfőről – aki jelenleg egyszerű parlamenti képviselőként koptatja a parlament padjait – azt írták a szlovák sajtóban, hogy ő váltaná a migrációs paktum elutasítása miatt távozásra kényszerülő Lajčákot. Beszédes, hogy egyik párt sem hajlandó e lehetőséggel kapcsolatban érdemben nyilatkozni, de nem is zárják ki azt. De ha a hír megalapozott, akkor az azt is jelentené, hogy Bugár Béla és a Most-Híd Robert Fico külügyminiszteri kinevezését fenyegetésként értékelné „Szlovákia külpolitikai irányultságára” nézve, mely most nem csak proatlanti, de a V4 közül a leginkább Brüsszel-barát is.

 

Azt sem tudni, hogy Robert Fico valóban dédelget-e külügyi ambíciókat. Tény azonban, hogy a parlament migrácisó paktumot elutasító határozatának elfogadása után egymást kizáró állásfoglalásra szólította fel Pellegrini kormányát: teljesen elhatárolódni a paktumtól, de megtartani Lajčákot a külügy élén. Mivel Lajčák az ezt megelőző napokban számtalanszor kijelentette, hogy a parlament ilyen szintű beavatkozása a tárca munkájába „túl van a vörös vonalon“, aligha elképzelhető, hogy a sok éve politizáló Fico nem lett volna tisztában azzal, hogy Lajčáknak nincs választása. Nem sokkal sajtótájékoztatója után Laják be is jelentette lemondását.

 

Időszűkében

 

Ráadásul nem Lajčák lehet az egyetlen, akinek megüresedhet miniszteri széke. Peter Kažimír (Smer) pénzügyminiszter a hét elején jelentette be, hogy pályázik a Szlovák Nemzeti Bank idő előtt szabaddá váló elnöki posztjára. A Pellegrini-kormány meg is szavazta jelölését, már csak Kiska államfőnek kell rábólintania a döntésre.

 

Nem kizárt, hogy épp Kažimír távozása miatt vált sürgőssé az SNS-nek, hogy pontot tegyen az F-16-os gépek ügyére. Ondrejcsák Róbert (Most-Híd) védelmi államtitkár a Halifaxi Biztonságpolitikai Konferencián egy amerikai védelmi szakportálnak nyilatkozva még azt mondta, hogy hónapok kérdése a szerződés aláírás. Erre az interjúra november második felében kerül sor.

 

Ondrejcsák Róbert Kanadában: Megszabadulunk az orosz kötődéstől, amilyen gyorsan csak lehet

 

Két tűz között

 

Pellegrini most két tűz közé került. Egyrészt a parlament rá hárította a felelősséget, hogy eldöntse, Szlovákia képviselteti-e magát a paktumot szentesítő marrakeshi konferencián, vagy sem, a másik oldalon pedig ott van Bugár Béla, aki a mostani helyzetet Szlovákia külpolitikai irányváltozásának tudja be, és olyan eseteket hoz fel érvül, mint hogy Pozsony álláspontja „túlságosan puha” Oroszországgal szemben Krím annexiója és a kercsi-incidens kapcsán. Az általa említett „problémák” pedig mind az SNS-hez köthetők. És persze ott van az az egy évvel ezelőtti eset, mikor a most-hidas államtitkár Ondrejcsákot Peter Gajdoš védelmi miniszter teljesen kizárta a minisztérium információs folyamából.

 

Katarína Cséfalvayová, most-hidas parlamenti külügyi bizottsági elnök, parlamenti képviselő felszólította a kormánypártokat, hogy tartsák be Szlovákia kötelezettségeit, ahogy azokat a dokumentumokat is, amelyeket korábban már elfogadtak. Többek között a három legfőbb közjogi méltóság (akkor Robert Fico kormányfő, Andrej Danko házelnök és Andrej Kiska államfő) által aláírt nyilatkozatot említette, amely megerősítette Szlovákia pro-atlanti és pro-európai irányultságát.

 

„A dokumentum alapján egyértelműen vállaltuk az ország pro-európai és pro-atlanti orientációjának továbbvitelét, amely Szlovákia stratégiai érdeke. Többször elhangzott az Európa magjához való tartozás ambíciója. Az utóbbi évben azonban a külpolitikai konszenzus hiánya nem ezt mutatja”

 

fogalmazott Cséfalvayová.

 

Az SNS Lengyelország és Magyarország melletti állásfoglalásáról szóló javaslata pedig már végképp csak hab a tortán. Erről alábbi cikkünkben olvashat részletesen.

 

Lesz-e nyílt kiállás Magyarország mellett? Bugár szerint az már a koalíciós szerződés felrúgása lenne

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!