Nyitókép: David Ištok/Aktuality.sk

 

Robert Fico pártelnök, a Smer szombati közgyűlésén többek között arról is szót ejtett, hogy a párt már talált államfőjelöltet, azonban egyelőre nem nevezik meg személyét.

 

Az egyetlen, amiben biztosak lehetnek, hogy én nem fogok indulni. Reagált Fico arra a kérdésre, hogy Miroslav Lajčák külügyminiszter lesz-e a párt jelöltje. Ezzel továbbra is nyitva hagyta annak lehetőségét, hogy a diplomata induljon el a választásokon.

 

Fico azzal indokolja a jelölt „rejtegetését”, hogy nem akarják, hogy a média szétcincálja még a kampány megkezdése előtt.

 hirdetes_810x300  

 

Smer-konferencia: Fico ismét győzni akar 2020-ban, “az ország demokratikus berendezkedése lesz a tét”

 

Öt évvel ezelőtt a Smer nem volt ennyire visszafogott, már 2013 októberében bejelentette Fico, hogy őt indítja a párt. Néhány hónappal később aztán a választások második körében kikapott Andrej Kiskától, amit azóta sem tud megemészteni, a két vezető között nyílt konfliktus van.

 

Lajčákot már hónapok óta próbálják meggyőzni a Smeren belül arról, hogy legyen az államfőjelöltjük. A külügyér eddig folyamatosan visszautasította ennek lehetőségét, nem is rejti véka alá, hogy szerinte a szlovák belpolitika nem ér fel ahhoz, amit ő külügyminiszterként csinál.

 

A Lajčák-hisztéria margójára: Kőkemény geopolitikai játszma zajlik Szlovákiában

 

Ettől függetlenül a közvéleménykutatásokban sorra felbukkan a neve, ráadásul mindenhol befutóként mérik. A Fosuc ügynökség szeptember végi felmérése szerint a választók 32 százaléka voksolna rá – pedig nem hivatalos induló, míg Róbert Mistrík, akit az ellenzék is támogat, csak 11 százalékot kapna.

 


Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!