Nyitókép: Körkép.sk/Komjáthy Lóránt

 

Hétfő délután, a legfrissebb eredmények kiértékelése után a Közegészségügyi Hivatal feloldotta a vezetékes víz ivóvízként való felhasználásának 2018. november 29-e óta tartó tilalmát. A hivatalos indoklás szerint a vizsgálatok alapján a községek vízvezeték hálózatából vételezett víz ivóvíz minőségű, nem veszélyezteti a fogyasztók egészségi állapotát.

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Komáromi járásbeli Csicsón és Füssön november 29-én fogyasztásra alkalmatlannak nyilvánították a csapvizet fekáliából származó fertőzés jelenléte miatt. Ugyan a fertőzést csak a csicsói mintavételek során állapították meg, mivel a két község kútja csupán 30 méterre fekszik egymástól, Füssön is bevezették a tilalmat megelőző jelleggel. Az akkor meghatározatlan időre szóló tilalom miatt az érintett községek lakosai nem használhatták ivásra a vezetékből folyó vizet, az iskolát, az óvodákat és a vendéglőket pedig bezárták.

 

A községekbe lajtos kocsival biztosítottak iható vizet, valamint felszólították a lakosokat, hogy palackozott vizet használjanak, ha nem veszik igénybe a vízszolgáltató – a KOMVak – által biztosított vizet.

 hirdetes_810x300  

 

Csicsó és Füss hatodik napja csapvíz nélkül. Ki a felelős?

 

A KOMVak még november 30-án feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen a fertőzés miatt, valamint megkezdte a víz fertőtlenítését, tisztítását. Ennek ellenére a december eleji ismételt mintavétel során még mindig nem volt fogyasztásra alkalmas állapotban a csapvíz. A további intézkedések hatására végül december 10-én 15 órától nyilvánították megfelelőnek a víz minőségét.

 

Füssön hétfőtől korlátozott működtetéssel kinyitott az óvoda, főzésre, ivásra, fog- és kézmosásra a község biztosított palackozott vizet az intézmény számára. Csicsón ugyancsak megnyitották az iskolát, itt azonban felszólították a szülőket, hogy gyermekeiknek biztosítsanak palackozott vizet.

 

A Közegészségügyi Hivatal intézkedése után keddtől már minden intézmény és vendéglő megkötések nélkül működhet. Információink szerint a KOMVak megemelte a klórszintet a vízben, melyet így jelenleg a megengedett legmagasabb hatátérték alatt tartanak.

 

Komjáthy Petőcz Andrea

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!