Nyitókép: Körkép.sk/Mede Géza

 

December 21-én pénteken, Rimaszombat város képviselő testülete rendkívüli ülést tartott. A téma újból a Futball Akadémia ügye volt. A régi testület az utolsó ülésén, még októberben jóváhagyta az Együttműködési Szerződés-javaslatot Rimaszombat városa és a Városi Futball Akadémia (MFA) között. Mivel a döntést a polgármester megvétózta, el kellett dönteni, hogy érvényes-e a határozat, vagy sem.

 

A tárgyalások a két fél között már csaknem egy éve tartanak, a képviselők októberben úgy érezték, dűlőre kell vinni a dolgot. A szerződéstervezetet a magyar fél dolgozta ki, a városi képviselőtestület azt egy pontban kibővítette. Ez az egy pont arról szólt, hogy mi legyen a beruházás sorsa a harminc éves bérleti szerződés letelte után. Egyéb tekintetben a testület konstatálta, hogy a szerződés-javaslatba bekerült minden, ami a város részéről problémát jelentett a tárgyalások folyamán. Megoldódott a konkrét építkezési folyamat, a városi ingatlanok bérbevételének kérdése, az ügyvivő kérdése a város részéről, a nyelvhasználat kérdése, a működtetési költségek kérdése és a felnőtt csapat helyzete az új társaságban.

 

A képviselőtestület a szerződés-javaslatot akkor jóváhagyta, majd jöttek a választások, a pénteki ülésen pedig kiderült, hogy innentől kezdve két irányba mozdult el az akadémia ügye.

 hirdetes_810x300  

 

Fotó: Mede Géza

 

Egyrészt, Jozef Šimko polgármester megvétózta a képviselők fent említett döntését. Informálta a testületet, hogy levelet írt a magyar kormányfőnek, Orbán Viktornak, kérve őt, hogy segítsen előmozdítani az akadémia ügyét Rimaszombatban, mivel az véleménye szerint segítségre szorul. Azt kérte, hogy a Magyar Kormány partnere a továbbiakban ne a magyarországi Borsodsport-Invest társaság legyen, hanem egyenesen Rimaszombat városa.

 

Orbán Viktor válaszát Rigó László alpolgármester ismertette. Eszerint a Magyar Kormány ragaszkodik az eredeti elképzeléséhez, miszerint a jóváhagyott beruházásra szánt összeget (cca. 4,5 millió euró) a beruházással megbízott Borsodsport-Invest kapja. Ragaszkodik továbbá ahhoz is, hogy az akadémia hatáskörébe ne tartozzon a felnőtt futball, az akadémia használati nyelve a magyar nyelv legyen, és hogy a beruházás a harminc év bérleti szerződés letelte után az MFA tulajdona legyen.

 

Ez pedig azt jelenti, hogy a Futball Akadémia ügye csaknem teljes mértékben visszakerült az egy évvel ezelőtti szintre.

 

Az akadémia látványterve, forrás: facebook.com

 

A másik irányba az új képviselőtestület mozdította meg az ügyet. Elmondták, hogy a választások után egy kilenctagú képviselői klub alakult, amelynek a deklarált célja pragmatikusabbá tenni az egész kérdést. Véleményük szerint ki kell szűrni a megegyezést fékező „politikai” területeket.

 

Elmondták, hogy a magyar féllel az elmúlt héten két megbeszélést is folytattak. Azt tapasztalták, hogy a magyar fél továbbra is érdeklődést mutat a Rimaszombat városával való megegyezés irányába. A volt képviselőtestület által jóváhagyott szerződés-javaslatot elutasítják, de átvéve minden egyes pontot le lehet szögezni, hogy nem lesz probléma a megegyezés. Úgy egyeztek meg, hogy a mindkét fél számára megfelelő javaslat januárban készülhet el.

 

A helyenként éles hangú vitában gyakran elhangzott a képviselők szájából a felelősség kérdése. Felelősség azért, hogy egy év után sem haladt előre a dolog.

 

A felelőtlen „politizálással” sajnos elsikkad a fiatal focisták érdeke.

 

Fotó: Mede Géza

 

Erről beszélt felszólalásában MUDr. Juhász Péter (MKP) képviselő is. Többek között azt is említette, hogy a focisták nevelése emelt szinten a régiónkat tenné vonzóbbá minden szempontból. El kell dönteni végre, hogy Rimaszombat akarja-e az euró milliókat, vagy nem. Elmondta, hogy környezetünkben több település is erre a döntésre vár.

 

Az ilyen információk után került sor a szavazásra arról, hogy a testület megtöri-e a polgármester vétóját. Érvényesnek tartja-e továbbra is a régi képviselő testület által jóváhagyott szerződés javaslatot?

 

A képviselők úgy döntöttek, hogy nem erősítik meg annak érvényességét. Minden jel arra mutat, hogy reményt adott nekik az új klub sikeresnek mondható igyekezete. Reményt adott arra, hogy rövid úton döntés születhessen a kérdésben:

 

Kell-e Rimaszombatnak Futball Akadémia, vagy sem?

 

Fotó forrása: facebook.com

 

A soronkívüli testületi ülés vitájában felszínre került egy rendkívül kényes ügy is. A Városi Futball Klub (MSK) vezetése a közelmúltban felmondott két ifjúsági edzőnek, a harmadiknak pedig kilátásba helyezte, hogy az év végével lejáró szerződését nem hosszabbítja meg. A kérdés hetek óta tartja lázban a régió futball-szerető nyilvánosságát.

 

A helyenként éles hangú vitában több képviselő hangsúlyozta, hogy összefüggést vélnek felfedezni a felmondások és az akadémia kérdése között, szerintük valószínűleg bosszúról van szó. A polgármester és az MŠK igazgatója a munkáltatók jogait és egyben a munkavállalók kötelességeit hangsúlyozták. Szerintük az érintettek nem jártak el minden esetben a város érdekei szerint.

 

A képviselők kérték a polgármestert, hogy a klub vezetése értékelje át a döntését, hiszen olyan emberekről van szó, akiknek a város futballsportja nagyon sokat köszönhet.

 

Ezt az álláspontot tükrözte az ülésen részt vevő nagyszámú szülő nyilvánvaló hangulata is. Reménykedjünk!  

 

Fotó forrása: facebook.com

 

Mede Géza

 

Képek a szerző felvételei és Facebook.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!