Az SNS a kormány része, és fenntartja a jogot, hogy hozzászóljon Szlovákia külpolitikájához – mondta Andrej Danko (SNS) házelnök a TASR-nek. A szlovák enmzetiek elnöke sokkal nagyobb akar szentelni az új évben a külpolitikai kötelezettségeknek és a szlovák külügy munkájának.

 

„Minimum elvárás lehetne, hogy az ENSZ-ben Szlovákiát képviselő küldöttek által támogatott kötelezettségeket a külügyminiszter legalább a kormánnyal megszavaztatja. Az az érzésem, hogy sokszor feleslegesen elszáll. A kormányt illene tájékoztatni az ilyen kötelezettségekről, akkor nem fordulhatna elő olyan eset, mint a Globális Migrációs Paktum esetében”

 

jelentette ki. Emlékeztetett, hogy a parlament a kormány felett áll, vagyis ha a törvényhozás valami mellett határoz, azt a kormánynak végre kell hajtania – mondta, utalva a migrációs paktumot elutasító parlamenti határozatra.

 

„Én egy keleti és nyugati irányba is kiegyensúlyozott külpolitikát támogatok, és nem veszek részt olyan hisztériakeltésben, mint ami az ukrán-orosz konfliktus során történt”

 

 hirdetes_810x300  

fogalmazott. Az Védelmi és Biztonsági Stratégiai Dokumentum kapcsán elmondta, hogy a „politikai egyezség értelmében ebben a választási ciklusban nem is kerülne a parlament elé szavazásra jelenlegi formájában. Az Oroszországot stratégiai fenyegetést emlegető dokumentumot a kormány elfogadta, de az SNS álláspontja miatt nem bocsátották a parlament elé, mert nem volt meg a kellő támogatás.

 

A Szlovákia által 1,6 milliárd euróért megrendelt 14 amerikai F-16-os vadászgéppel kapcsolatban kijelentette:

 

„Ez egy elképesztő összeg. Jobban örültem volna, ha ezen a pénzből építettünk volna valamit. Sajnos, nem az osztrák utat választottuk, nem vagyunk semleges ország. Úgy gondolom, hogy Szlovákiának nem szabadna ennyire a transzatlanti kapcsolatokra támaszkodnia, és megfontolhatnánk az arany középúton is. Hiba volt a kötelező katonai szolgálat eltörlése is. Lehet, hogy eljön az idő, amikor beszélnünk kell arról, hogy egy 18 éves fiúnak a három hónapnyi katonai szolgálat segítene”

 

mondta. Kiemelte, hogy ő maga „mindig az európai hadsereg” mellett tör pálcát. Úgy véli, hogy hamarosan létrejön az önálló európai hadsereg, amelynek elég sajátos lesz a viszonya a NATO-val.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!