Az egyes főiskoláknak kellene őrködniük a bizottságok minőségéért és az elfogadott munkákért úgy, hogy az egyént, aki semmilyen szándékos vétséget vagy bűntényt nem követett el, ne lehessen 15 vagy 20 évvel később botrányba keverni. Mindezt Martina Lubyová (SNS) oktatásügyi miniszter konstatálta a Bél Mátyás Egyetem akadémiai szenátusa által létrehozott bizottság jelentésére reagálva, amely Andrej Danko rigorózusi munkáját vizsgálta.

 

Lubyová a Tablet.tv-nek nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy a bizottság hiányosságokat konstatált, amelyeket az akadémiai szabályok megsértésének tart „több esetben” az elmúlt 20 évből, tehát nem csak az SNS elnöke esetében.

 

„Amennyire tudom, nem tudták bizonyítani, hogy plágiumról van szó. Tehát az egész plágium-ügy inkább politikai-mediális vonalon játszódott le”

 

állítja a miniszterasszony.

 hirdetes_810x300  

 

Az akadémiai közösség feladata, hogy elbírálja a körülményeket, hogy a szabályok annyira súlyos megszegése áll-e fenn, hogy vissza kelljen venni a titulust. Abban az esetben, ha a munkát más dolgozta ki, nem beszélhetünk bűncselekményről, és ebben van az akadémiai közösség döntésének nagysága. Bűncselekmények esetében érvényes, hogy csak a bíróság dönthet.

 

mondta Lubyová aki a most beterjesztett törvénymódosítást néhány részét is pontosította, ebben ugyanis már szó esik olyan bűncselekményekről, amelyek elkövetése miatt elvehető a titulus.

 

„Ha például egy sebész csalás nélkül és a jogi előírásokkal összhangban szerzett titulust, majd később, már további karrierje során például kenőpénzt vesz el, titulusa nem vehető vissza. A bűnnek kumulatívnak kell lennie, olyan bűncselekményről kell hogy szó legyen, amely végső soron a titulus megszerzésével függ össze. Például, ha valaki azért ad kenőpénzt, hogy pozitívabb elbírálásban részesüljön”

 

közelítette meg a nemzetiek minisztere.

 

Nem írták bele a jelentésbe a „plágium” szót

 

Ahogy arról korábban a Körkép.sk-n is beszámoltunk, az akadémiai szenátus által létrehozott bizottság megállapította, hogy Andrej Danko szlovák házelnök munkájának 74 oldalából 64 oldal lényegében teljes egészében hivatkozás nélkül felhasznált idézet más munkákból. Sok esetben teljes bekezdések, sőt fejezetek kerültek másolásra.

 

Danko a bizottsági jelentés nyilvánosságra kerülte után azzal védekezett, hogy a jelentésben egyszer sem írták le azt, hogy „plágium”, csupán az idézetek hivatkozásának hiányát állapították meg, amivel csak az akadémiai szabályokat sértette meg.

 

„Értékelem, hogy a bizottság megállapítása szerint a rigorózusi eljárás az érvényes előírásokkal összhangban történt, és nem került sor a törvények megsértésére. Az egész jelentésben egyszer sem említik azt a bizonyos „plágium” szót, amit az ellenfeleim annyira óhajtottak.

 

 

A kormány elfogadta a titulusok elvételéről szóló törvénymódosítást

 

teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!