A Kuciak-gyilkosság egyik főgyanúsítottja, Alena Zsuzsová kapcsolatban volt René Vanek főügyész-helyettessel is. Az információról elsőként a Denník N számolt be. Jaromír Čižnár főügyész állítása szerint nem tudott arról, hogy helyettese és az újságíró gyilkosság egyik főgyanúsítottja korábban kommunikáltak egymással. A főügyész ennek magyarázatot kért Vanektól a sajtó híreire.

 

A Főügyészség hangsúlyozta, hogy Vaneknak nem volt befolyása a kettős gyilkosság ügyében zajló nyomozásra, Vanek ugyanis egy teljesen más részlegen dolgozott.

 

Vanek a Denník N beszámolója szerint elismerte, hogy 2013-ban a facebookon vette fel vele a kapcsolatot egy számára addig ismeretlen nő, majd rendszeresen írni kezdtek egymásnak. Zsuzsová az Ali Ajuška nevet használta. Vanek állítja, nem tudta, mi az igazi neve a nőnek, akivel rendszeresen tartotta a kapcsolatot. Az utolsó beszélgetésükre szeptember 28-án, három nappal Zsuzsová letartóztatása előtt került sor. Vanek állítja, sosem beszélt a nővel munkájáról.

 

 hirdetes_810x300  

A Denník N arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a Főügyészség szerint Vanek nem befolyásolhatta a nyomozást, mert egy másik részlegen dolgozik, ennek ellenére a főügyész május 9-i sajtótájékoztatóján mégis ott volt Čižnár és Peter Šufliarik mellett.

 

Zsuzsová többek között Juraj Droba Pozsony megyei megyeelnököt, Andrej Danko (SNS) házelnököt, Boris Kollár (Sme rodina) ellenzéki politikust és képviselőt is ismerőseiként említette meg, de felmerült már a smeres képviselő és pártalelnök Martin Glváč neve is. Mások, mint Daniel Lipšic azonban leszögezték, Zsuzsová „tipikus veréb” volt, akinek az volt a dolga, hogy megkörnyékezzen bizonyos személyeket.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!