Peter Šufliarsky főügyész-helyettes sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy gyilkosságot terveztek ellene. Ahogy mondta, komoly tényekre derült fény és fél éve gondolkozik a gyilkossági szándék okairól. 

 

Az Aktuality.sk még 2018 októberében számolt be arról, hogy Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolása után a négy fő gyanúsított közül ketten Jaromír Čižnár főügyész első helyettesét, Peter Šufliarskýt is meg akarták ölni.

 

Šufliarsky sajtótájékoztatóján kritizálta az ügyében kompetens személyeket, mivel ő maga az egészről csak az újságíróktól értesült. „Azok, akiknek szólniuk kellett volna róla nekem, nem informáltak” – mondta a főügyész-helyettes.

 

 hirdetes_400x285  

A sajtótájékoztatón kiderült, hogy Šufliarsky olyan komoly információk birtokába jutott, ami alapján több személy, köztük Marián K. kihallgatására tett javaslatot. Hozzátette, hogy a kihallgatások célja a tervezett gyilkosság okait és folyamatát tisztázni. „Olyan komolyak voltak, hogy napokig nem tudtam aludni, pedig én már sokmindent megéltem” – emelte ki Šufliarský.

 

A főügyész-helyettes azt is elmondta, hogy már fél éve gondolkodik a történteken és nem zárja ki, hogy az egész ügy mögött épp Marián Kočner legyen.

 

ta3.com

 

Kuciak gyilkosai a főügyész-helyettest is meg akarták ölni

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!