Nyitókép: Felvidek.ma

 

A Körkép.sk helyi forrásokból úgy értesült, hogy a Magyar Közösség Pártja a mai napon kizárta saját soraiból Samu István.

 

Az MKP Országos Elnökségi tagja immár tehát végérvényesen elvesztette párttagságát.

 

Samu az MKP egyik meghatározó arca, népszerű regionális politikusa volt, aki szókimondása miatt került összetűzésbe a pártot saját bizniszcéljaira felhasználó helyi tagjaival.

 hirdetes_810x300  

 

Kép: archív

 

Viola Miklós vezetésével a gútai helyi szervezet néhány hete kizárta őt az MKP városi frakciójából, ami az Alapszabály értelmében automatikusan a párttagság elvesztésével is jár. Samu István ezt Etikai Bizottságra adta, mely lényegében neki adott igazat. Azzal, hogy a párt Szervezési és Működési Szabályzata értelmében a kizárást a helyi szervezetnek is meg kell erősítenie, amire addig nem került sor. Az MKP helyi szervezete mai ülésén hasonló döntést hozott mint a frakció, Samu tehát többé már nem az MKP tagja.

 

A döntés Menyhárt József gyengeségét is jelzi, aki láthatóan képtelen úrrá lenni a helyi kiskirályokon, többnyire csak úszik az árral, és passzívan szemléli, ahogy vezetése alatt darabjaira hullik a párt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!