Az egykori országos rendőrfőkapitány azt ígérte, hogy az egész helyzettel kapcsolatban holnap fog bővebb tájékoztatást adni.

 

A távozása után belügyminiszteri tanácsadóként elhelyezkedő Tibor Gašpar tagadja, hogy az alattvalójának utasítást adott volna Ján Kuciak lenyomozására.

 

A TV JoJ információi szerint az esettel kapcsolatban holnap fog nyilatkozni. Egyelőre csak annyit mondott, hogy több feljelentést fog tenni.

 

 hirdetes_400x285  

„Egyelőre csak azt tudom elismételni, hogy elutasítom azokat a vádakat, amelyek szerint utasítást vagy parancsot adtam volna bárkinek, nem csak Kuciak újságírónak a lenyomozására. Nem tudom, hogy a média által nyilvánosságra hozott információk egyáltalán igazak-e, mivel eddig a bűnüldöző szervek még nem léptek velem kapcsolatba. A média törvénytelenül cselekszik, ha olyan dolgokat hoz nyilvánosságra, amelyeket csak a jövőben fognak kivizsgálni. Holnap részletesebben fogok nyilatkozni az üggyel kapcsolatban“

 

– mondta Gašpar a televíziónak.

 

Titkolózik a távozásával kapcsolatban

 

Denisa Saková belügyminiszter asszony kijelentette, hogy Gašpar jövőjével kapcsolatban az elkövetkezendő napokban fog nyilatkozni. Az egykori rendőrfőkapitány arra a kérdésre nem reagált, hogy a médiában megjelent információk miatt szándékában áll-e távozni a tanácsadói posztjából. Gašpar eredetileg már ma több feljelentést akart tenni, de néhány néhány részlet kiegészítésére még szüksége volt.

 

A médiában megjelent információk szerint Pavol Vorobjov, a Pénzügyi Hírszerző Egység igazgatója azt vallotta, hogy Gašpar utasítására nyomozott Kuciak után a rendőrségi adatbázisban.

 

Noviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!