Nyitókép: Cas.sk

 

A március 16-án esedékes szlovák államfőválasztáson összesen 15 jelölt méretteti meg magát. Éjfélkor ugyanis lejárt a jelölések leadásának határideje. Négy jelölt esetében a bizottság hivatalosan még nem hozott döntést. A jelöltek nem szerinti megoszlása 13:2 a férfiak javára.

 

Az idei államfőválasztás jelöltjei a következők:

 

Bugár Béla, Zuzana Čaputová, Martin Daňo, Štefan Harabin, Eduard Chmelár, Marian Kotleba, Milan Krajniak, József Menyhárt, František Mikloško, Robert Mistrík, Maroš Šefčovič, Róbert Švec, Bohumila Tauchmannová, Juraj Zábojník és Ivan Zuzula.

 

 hirdetes_810x300  

A bizottság hivatalos döntésére vár még Mariána Kotleba, Milan Krajniak (mindketten január 30-án adták le az aláírási íveket –, Šefčovič és Zuzula, akik csütörtökön, január 31-én nyújtották át az induláshoz szükséges íveket.

 

Államfőválasztás: Bugárnak új billboardja van, fogadhatunk is a magyar jelöltekre

 

A bizottság ellenőrzi, hogy teljesítik-e a törvénybe foglalt feltételeket, majd javaslatot tesz Andrej Danko (SNS) házelnöknek az adott jelölés elfogadásáról vagy elutasításáról. Ennek megfelelően a parlament elnöke már elutasította Radovan Znášik jelöltségét, aki a választások napjáig nem tölti be a törvény által előírt 40. életévet, valamit „súlyos gyanú” miatt elutasította Ján Molnár jelölését is, aki állítólag a parlament nyílt napján a politikusokat megvezetve szedte össze a 15 képviselői aláírást.

 

A jelöléshez a törvényi feltételek teljesítése mellett szükség van 15 ezer polgári aláírásra, vagy 15 parlamenti képviselő szignójára. Parlamenti képviselők aláírásával indul például Šefčovič és a kétes hírű „újságíró”, Martin Daňo. A többiek a polgároktól gyűjtötték be a szükséges szignómennyiséget.

 

Az államfőválasztás első köre március 16-án lesz, amennyiben egy jelölt sem szerzi meg a szavazatok legalább 50 százalékát, a legtöbb szavazatot kapó két jelölt mérkőzik meg a mindent eldöntő második körbe, március 30-án. Jelenleg a felmérések azt mutatják, hogy egy jelölt sem szerzi meg az szavazatok legalább felét az első körben.

 

A legesélyesebb jelöltek között szerepel Robert Mistrík akadémikus, a smeres Maroš Ševčovič, az Európai Bizottság egyik alelnöke, Štefan Harabin, híres-hírhedt legfelsőbb bíró, illetve Bugár Béla, a Most-Híd elnöke. További részletek alábbi cikkünkben:

 

Focus-felmérés, államfőjelöltek: Menyhárt katasztrofálisan gyengén szerepel

 

Tearz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!