Nyitókép: hu.depositphotos.com

 

A parlament egészségügyi bizottságának mai, endkívüli ülésén az országos tiszt főorvos számolt be a kockázatos lengyel marhahússal kapcsolatos legfrissebb fejleményekről. Ján Mikas az esettel kapcsolatban elmondta, hogy

 

„a hús nagy részét többé-kevésbé már elfogyasztották. Vizsgálataink egyelőre nem mutattak ki egyetlen megbetegedést sem az érintett lengyel telepről származó húsnak köszönhetően.“

 

Ján Mikas elmondta azt is, hogy 12 intézménybe összesen 226 kilogramm lengyel hús került, melyből ebédet főztek. A megvizsgált iskolai és óvodai konyhák közül egy helyszínre szállítottak 42 kilogrammot a kérdéses helyről. 7 másik esetben kiderült, hogy az oda került marhahús valójában Szlovákiából származott.

 

12 további vizsgált intézményben az ellenőröknek nem sikerült pontosan megállapítaniuk, hogy honnan származott a hússzállítmány.

 hirdetes_810x300  

„Január 29. óta összesen 1308 vizsgálatot végeztek el 1178 intézményben. Ebből a legtöbbet Kassa megyében (420), Nyitra megyében (283) és Pozsony megyében (192 kontrol),”

 

tette hozzá a tiszti főorvos.

 

A vizsgálat 172,5 kilogramm kérdéses eredetű marhahús pontos származási helyét még vizsgálja.

teraz.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!