Az alkoholfogyasztásra jellemző, hogy az elfogyasztott szeszes italok megközelítőleg ötöde házi készítésű vagy bizonytalan eredetű. Mindkét esetben a fogyasztók komoly egészségkárosodási kockázatnak vannak kitéve.  

 

A túlzott alkoholfogyasztás – akárcsak az egyszeri nagy mennyiségű alkoholfogyasztás is! – komoly károkkal járhat az egészségre. Hazánkban százezer emberből több mint száz halála közvetlen összegfüggésbe hozható az alkoholfogyasztással. Ezzel Európában és a szomszédaink között is a szomorú élmezőnybe tartozunk.

 

 

Egyes kutatási eredmények és újságcikkek azt sugallják, hogy egy kis pohár minőségi vörösbor napi fogyasztása védi a szívet a különféle szív- és érrendszeri betegségektől. Gyakran hivatkoznak a mediterrán országok, különösen Franciaország táplálkozási szokásaira – itt ugyanis bevett szokás egy-egy pohár bort, különösen vörösbort elfogyasztani az étkezéshez.

 hirdetes_810x300  

 

Fotó: insightguides.com

 

Egyelőre annyi látszik bizonyítottnak, hogy a nagyon kis mennyiségű alkohol képes némileg növelni a vérben a „jó”, HDL koleszterin szintjét, és ezzel óvni a szervezetet az erek károsodásától, illetve a vörösborban különösen nagy mennyiségben jelen levő antioxidánsok segíthetnek megelőzni a vérrögök kialakulását. A kutatások szerint a pozitív hatás csak 45-55 éves kor után figyelhető meg!

 

Ám a túlzott (egyszeri vagy rendszeres) alkoholfogyasztásnak kizárólag negatív hatásai vannak:

 

Agy: Az alkohol az agyban lévő idegpályák kommunikációját zavarhatja meg, hátrányos hatást gyakorolhat az agy egészére, működésére. Ezek a zavarok megváltoztathatják a hangulatunkat és a viselkedésünket, ronthatják a világos gondolkodásunkat, a mozgás koordinációnkat is.

 

Szív, keringési rendszer: A nagymértékű rendszeres alkoholfogyasztás, de az egy alkalommal fogyasztott nagy mennyiségű alkohol is károsíthatja a szívet. Ilyenkor szívizom betegségekkel, szívritmuszavarokkal, magas vérnyomással, akár szélütéssel is számolhatunk.

 

Ha egy középkorú ember naponta két alkoholos italánál többet fogyaszt el, az jobban növeli a kora-időskori stroke kockázatát a hagyományos rizikófaktoroknál, mint például a magas vérnyomás vagy a cukorbetegség. Ugyanakkor kutatások azt mutatják, hogy a mértékletes alkoholfogyasztás védi az egészséges felnőtteket a szívkoszorúér betegség kialakulásától, így a kis, esetleg mérsékelt alkoholfogyasztásnak védő hatása lehet a vérellátási zavaron alapuló szívbetegségekre.

 

Fotó: Daily Express

 

Ennek mértéke bizonytalan, számos egyéb tényező befolyásolhatja. A kis és mérsékelt alkoholfogyasztás a gyakorlatban egy 1-2 italt jelent, ami sör eseten egy poharat (330 ml 5vol%), tömény alkoholnál egy kupicát (40 ml 40vol%),boroknál egy boros poharat (140 ml 12vol%), likőröknél egy kis poharat (70 ml 25vol%) jelent.

 

Magas vérnyomás: Az alkohol emeli a vérnyomást. Mivel még a mérsékelt alkohol fogyasztás is növeli az idő előtti kardiológiai funkcióváltozásokat a magas vérnyomásos betegek körében, ezért számukra az alkoholfogyasztás nem ajánlott. A legtöbbet ivóknak a körében a bal pitvar fala megvastagodott, merevebbé téve a kamrát, ami rontja a működési hatékonyságot, mondták a kutatók.

 

Máj: Az alkoholnak a májat károsító tulajdonsága a legismertebb. Nem véletlenül: a mértéktelen ivás különböző májbetegségekhez vezethet: a zsírmáj, az alkoholos májgyulladás, a máj hegesedése (fibrózis), májelégtelenség.

 

Fotó: canstar.com.au

 

A mértékletes alkoholfogyasztás mennyisége

 

Nőknél napi egy vagy annál kevesebb ital, férfiaknál napi 2 vagy annál kevesebb ital. Új ajánlások szerint a férfiaknak is a kisebb ritkább, kevesebb alkoholfogyasztás lenne a megfelelő.

1 ital mennyisége:
– kb. egy korsó sör
– 1.5 dl bor, 12% alkoholtartalmú (kb. egy pohár bor)
– 0,5 dl tömény szeszes ital.

 

Forrás: szivderito.hu

Nyitókép: personal.psu.edu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!