A Cseperedő program 2015 májusában indult, melynek a célja a mama-baba klubhálózat kialakítása – Szlovákiában jelenleg 20 helyen vannak jelen. Heti rendszerességgel vannak Ringató összejövetelek, amelyen a Kodályi elveken alapuló zenés játékos foglalkozásokat tartanak 0-tól 3 éves korig gyermekeknek és szüleiknek. A szülők iskolája program pedig havi egy alkalommal kerül megrendezésre ahol az édesanyák szakemberek segítségével beszélgethetnek a nevelést érintő kérdésekről, véleményt, tapasztalatokat cserélhetnek.

 

Ennek apropóján érkezett Ipolyságra Dr. Hamar Judit a budapesti Bethesda gyermekkórház gyerekgyógyásza, hogy a gyerekek betegségeiről és annak otthoni kezelési módjairól meséljen és az esetleges tévhiteket, rossz beidegződéseket eloszlassa. Az előadásnak a Fegyverneki Ferenc Katolikus Iskola kápolnája adott otthont.

 

A gyerekeknél három leggyakoribb betegségekről esett szó, a lázról és annak csillapítási módjairól, a légúti fertőzésekről és a gyomor bántalmairól.

 

 hirdetes_810x300  

Nagyon sok szülő megijed és nehezen kezeli ha a gyermekének hirtelen megemelkedik a testhőmérséklete. Lázról 38 fok fölötti hőmérsékletnél beszélünk, ez a test természetes védekezési mechanizmusának része, lényegében egy pozitív folyamat. Ebben az állapotban számos baktérium és vírus szaporodási képessége csökken a limfociták (fehérvérsejtek) jobban aktiválódnak és ezek veszik fel a harcot a kórokozók ellen. Általánosan elfogadott módszer a 39 fok fölötti hónaljban mért láz csillapítása, de ha a közérzet javításáról van szó, ezt megtehetjük már kisebb hőmérsékletnél is.

 

Három dolog szükséges a hatékony lázcsillapításhoz: a megfelelő folyadékbevitel, a különböző fizikális hűtési praktikák, és a gyógyszeres terápia.

 

Ezek együttes alkalmazásával érhetünk el hatékony eredményt. A legújabb szakmai állásfoglalás szerint az az elfogadott, ha mindenkinél kortól függetlenül hónalji hőmérsékletet mérünk, ez a legmegbízhatóbb. Az 1 fokkal megemelkedett testhőmérséklet 12 százalékkal növeli az alap folyadékigényt és 10 százalékkal növeli az anyagcserét. Ez a tudományos alapja annak, hogy a nagyanyáink mért is adtak ilyenkor alma kompótot a beteg gyerekeknek: magas cukortartalma és sok folyadékkal bíró tápanyag mivolta miatt.

 

forrás: svabhegy.eu

 

A második leggyakrabban előforduló betegségek a légzőrendszeri problémák. Ezek közül a krupp (gégegyulladás) előfordulása igen gyakori. Ez a vírusos megbetegedés a felső légutakat támadja meg. Tünetei a nehéz, hörgő levegővétel, vizes orrfolyás, ún. ugató köhögés. Ilyenkor ajánlatos a gyereket friss levegőre vinni, a hideg hatására az erek összehúzódnak és ennek következtében lelohasztja a duzzadt nyálkahártyát. Mindenféleképpen ajánlott gyerekorvos felkeresése.

 

Nagyon fontos megjegyezni, hogy alsó légúti megbetegedések a légzésszám megemelkedéssel jelentkeznek gyerekkorban. Otthon szülőként megfigyelhetjük, hogy jól van-e a gyerek, hogy normál értéktartományban van-e a légzésszáma. Újszülött korban ez 30-40 légvétel/perc, és fokozatosan éri el a felnőtt értéket ami 17 lélegzetvétel percenként. Ha valamilyen kórós állapot van akkor megnövekszik a légzésszám. Ha a megadott értéknél magasabb akkor valószínű, hogy az addig alkalmazott gyógymód nem érte el a hatását esetleg egyéb kiegészítő terápiára van szükség.

 

forrás: gyermekapolas.hu

 

Említsük meg a gyomor és hasi bántalmakat is. Egy hányásos betegnél nagyon fontos a folyadékbevitel, a cukor és a só kellő mennyiségű bevitele. Az a jó praktika, ha hányás után fél óráig semmit nem kap a kisgyerek, majd ezután jöhet a coca-cola 5 percenkénti kortyoltatása 30 percen keresztül. A tapasztalatok szerint ez nagyon hatásos módszernek bizonyul. Ha ezek után nem ismétlődik meg a hányás, akkor kaphat fokozatosan sós ételeket ( sós kekszek, ropi, összetört főtt krumpli sózva) a gyermek. Ha a tünetek ezután sem jelentkeznek akkor kaphat egyéb ételt. A hasmenéses eseteknél magas a kálium veszteség ezért fokozottan ajánlott az ebben az ásványi anyagban gazdag banán fogyasztása. Szülőként ott van eszközként még a probiotikumok beadása, amely segít helyrehozni a megterhelt bélflórát.

 

Immunerősítők kontra testmozgás

 

Az egészséges immunrendszer kialakulásához a legjobb amit tehetünk az a rendszeres testmozgás. Egy elvégzett tanulmány szerint amiben különböző immunerősítő szereket hasonlítottak össze, egyik sem volt versenyképes a rendszeres testmozgással. Ha egy kisiskolással vagy óvodás gyerekkel a közösségben eltöltött idő után eltöltünk egy kis időt a szabad levegőn, annyira jól átszellőzteti a légutakat, hogy a cseppfertőzéssel átvihető kórokozók szinte kiszellőznek a szervezetből. Nem mindig az óriási médium háttérrel rendelkező „csodaszerek” az egyedüli megoldások, bár kétségtelen vannak köztük hatékonyak is.

 

Végezetül megjegyezendő, hogy a modern kor embere néha túl steril környezetet próbál teremteni csemetéinek ami nem mindig kívánatos. Az allergiás betegségek rengeteg válfaja annak következménye, hogy a gyerek ellenálló képessége nem alakul ki. Az egészség megőrzéséhez ki kell alakítani egy megfelelő egyensúlyt a helyes táplálkozással, testmozgással, személyi higiéniával.

 

Dian Csaba

Nyitókép: napidoktor.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!