A csapból is a túlzott sóbevitel ártalmas hatása folyik. A túlzott sófogyasztás ugyanis nemcsak a magas vérnyomás előidézője, de a vesék számára is rendkívüli megterhelést jelent.

 

Az agy és a só

 

Az amerikai tudósok által megjelentetett legújabb tanulmányból kiderül, hogy a túlzott sófogyasztás csökkenti a kognitív, azaz az értelmi képességeinket. Amennyiben ez még nem lenne elég, a tudósok azt is bebizonyították, hogy a magas sóbevitel összefüggésbe hozható az akut agyi érkatasztrófával (szélütés), valamint a cerebrovaszkuláris betegségekkel (az agyi erek elzáródása vagy megrepedése következtében fellépő tünetegyüttes).

 

 hirdetes_810x300  

Az említett tanulmány a Nature Neuroscience magazinban jelent meg. A tudósok feltételezték, hogy a kognitív képességek csökkenés összefüggésben áll az endoteliális sejtekkel – tehát azokkal, amelyek a vérerek belsejét bélelik.

 

A tanulmány szerzői a New York-i Weill Cornell Medicin College tudósai, akik a sóbevitel hatását az egerek agyfunkcióin vizsgálták. A tudósok csapata azt kutatta, hogy a túlzott sóbevitel miképpen befolyásolja a bél immunrendszerét, valamint az agyat.

 

A vérnyomás rendben volt

 

A tudósok 12 héten keresztül rendkívül sós ételekkel táplálták az egereket. Néhány hét után észlelhető volt az endoteliális sejtek károsodása, valamint az agyi erek verőérszűkülete. Ezenkívül csökkent a rágcsálók kognitív képessége, ám érdekes, hogy a vérnyomásuk semmit sem változott.

 

Fotó: Healthline

 

Azokkal a hibákkal ellentétben, amit az egészségünk megőrzése érdekében teszünk, a túlzott sózás okozta károkat igenis meg tudjuk változtatni. Az egerek 12 hét után normális ételt kaptak és az eredmények szerin a kognitív képességük és az agyi keringési zavaruk körül kialakult probléma is jobbra fordult. Egyszerűsítve ez annyit jelent, hogyha kevesebbet sózunk, akkor a betegséget is elkerüljük.

 

Mennyit sózzunk?

 

Ebben az esetben is érvényes az a mondás, miszerint mindenből megárt a sok. Az ajánlott sómennyiség egy felnőtt ember számára napi 5–6 gramm só, ám a valódi átlagos sóbevitel manaspág több mint 16 grammra rúg, tehet az ajánlott mennyiségnek a háromszorosára. Ahhoz, hogy csökkentsük a sóbevitelt, mindenképpen ajánlatos korlátozni a füstöltáruk és az olyan sós rágcsák fogyasztását, mint a chips és a sós ropi.

 

A kevesebb sóhasználatot meg lehet szokni, csupán hozzáállás kérdése. Amennyiben a konyhánkat más, érdekes fűszernövényekkel gazdagítjuk, rájövünk, hogy a só nem is annyira fontos.

 

Forrás: Aktuality.sk/Körkép.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!