Nemrég látott napvilágot a hír, hogy az Adidas világmárka visszahelyezi egyik üzemét Németországba – a gyár azonban szinte teljesen automatizált lesz. Ez csupán egy példa a sok közül arra, hogy a vállalatok nagyon komoly összegeket áldoznak a gyártás automatizációjára. Ez, sokak szerint az emberek munkahelyét veszélyezteti.

 

Az Európai Parlament ezért új intézkedés csomagot nyújtott be javaslatként, aminek lényege, hogy a magas fokú automatizáció után a cégknek különadót kell majd fizetniük.

 

Elveszik az emberek munkáját

 

 hirdetes_400x285  

Ha a robotok arra készülnek – márpedig ez a feltett „szándékuk” -, hogy elvegyék az emberek munkahelyeit, és más módon is rongálják a társadalmak szövetét, akkor az a legkevesebb, hogy mint bárki más, fizessenek adót – idézi a CNN Money az uniós kezdeményezés szövegét.

 

Az EP képviselői szerint a robotizáció olyan méreteket ölt napjainkban, ami komoly jogi és etikai aggályokat vet fel. A mesterséges intelligencia, becslések szerint, egy évtizeden belül meghaladja az emberi intelligencia feldolgozó-képességét – amire az EP szerint nem vagyunk felkészülve.

 

Regisztrálnák a robotokat

 

A javaslat szerint a robotokat a jövőben regisztrálni kellene, és felelősségre vonhatóak lennének az okozott kárért, akár a miattuk megszüntetett munkahelyekért is.

 

Azokon a területeken, ahol a robotok nagymértékben kezdik el helyettesíteni az emberi munkaerőt, az Európai Bizottság járulékterheket vetne ki tulajdonosaikra. Állítólag a javaslat tartalmaz valamiféle állampolgári alapjövedelmet is az emberek számára, hasonlót, mint amit nemrég a svájciak utasítottak el.

 

Amennyiben a robotok öntudatra ébrednek, akkor valósággá válik az emberekhez fűződő viszonyuk szabályozásának jelenleg csak sci-fikből ismert szabályozása, miszerint nem árthatnak az emberi lényeknek

 

Napi.hu

Nyitókép:  twitter

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!