Ismét megdőlt a Sziget fesztivál látogatottsági csúcsa. A végleges adatok még nem állnak rendelkezésre, de Gerendai Károly főszervező kedd este az MTI-nek elmondta: több mint 490 ezren voltak a Szigeten egy hét alatt.

 

„Alaposan felülmúlja a várakozásainkat a most 490 ezerre becsült szám, hiszen a rendezvény előtt 450-460 ezer látogatóra számítottunk. A bérletek előre elfogytak, akárcsak az augusztus 11-i Rihanna-koncert napjára a napijegyek. Úgy tűnik, a vártnál is nagyobb volt az érdeklődés a Sziget iránt, a napijegyek eladása sokkal jobban alakult, mint hittük, és idén az időjárás is kegyes volt hozzánk. Több százmilliós nyereséget hozhatott a fesztivál”

 

fejtette ki Gerendai Károly az MTI-nek.

 

Levonták a tanulságot a Rihanna-koncertből
A főszervező kérdésre válaszolva kitért a meglehetősen vegyes fogadtatású, és számos kritikát kapott Rihanna-koncertre. A szervezők által meg nem erősített, de több helyen megjelent hírek szerint az amerikai sztár hozzávetőlegesen egymillió dollárért lépett fel a Szigeten, ám produkciója sokaknak okozott csalódást.

 hirdetes_810x300  

 

A főszervező szerint a Rihanna-koncert tanulsága az lehet hogy a Szigeten nincs szükség minden áron ilyen problémás világsztárokra, akiknek a közönsége sem igazán passzol a Szigethez. Gerendai Károly az idei fesztiválról a Muse, Noel Gallagher és Manu Chao koncertjének profizmusát emelte ki, és megemlítette, hogy a közönség jól fogadta Siát is, aki kicsit furcsa módon szinte videoklipjeit adta elő a színpadon.

 
„Az idei Sziget talán kicsit nehezen indult, hiszen a mínusz egyedik napon találtak egy elhagyott gyanús csomagot, utána esett az eső, és másnap volt a Rihanna-koncert, ami előtt az egyszerre, egy időben érkező közreműködők és tiszteletjegyesek ezrei a pénztáraknál nagy sorokat voltak kénytelenek kivárni és időnként tumultuózus jelenetek alakultak ki. Ezt követően viszont szinte zökkenőmentesen ment minden. Jól sikerültek a zenei és nem zenei programok is, remek lett a hangulat”

 

tette hozzá.

Forrás: MTI

Nyitókép: helperek.hu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!