Budapesten tartott előadást szerdán és csütörtökön Nick Vujicic. A kéz és láb nélkül született világhírű motivációs tréner és előadó a fennállásának 10. évét ünneplő Nem Adom Fel Alapítvány meghívására érkezett Magyarországra. Vujicic nem először adott elő Budapesten. A három évvel ezelőttitől eltérően idén az iskolai bántalmazások és zaklatások elleni küzdelem volt központi témája.

 

„Meggyőződésem, hogy sajnálatos módon nem csak Magyarországon és Európában, hanem világszerte járványszerűen terjed a bántalmazás és a mások terrorizálása”

 

mondta Vujicic szerdai sajtótájékoztatóján, amivel az elmúlt hetek szlovákiai eseményeit elnézve (galántai javítóintézet esete) nem nagyon lehet vitatkozni.

 

Az elhivatottság

 hirdetes_400x285  

 

Nick Vujicic végtagok nélkül született, emiatt nehéz gyerekkora volt. 10 évesen öngyilkosságot kísérelt meg.

 

Életében az jelentette a fordulópontot, amikor 15 évesen a Bibliában arról olvasott, hogyan találkozott Jézus egy születése óta vak emberrel. A történet szerint Jézus tanítványai megkérdezték tőle: Mester, ki vétkezett? Ő vagy a szülei, hogy vakon született? Mire Jézus így válaszolt: Nem ő vétkezett, nem is a szülei. Mindez azért van így, hogy nyilvánvalóvá váljanak számára Isten cselekedetei.

 

Nick Vujicic ettől fogva annak szentelte életét, hogy előadásokat tartson  – ahogy ő fogalmaz – Isten szeretetéről. 17 éves korától kezdve prédikációkat és előadásokat tart, ma pedig több mint 1 milliárd emberhez jutnak el gondolatai. Motivációs könyveket ad ki, filmeket forgat. Négy évvel ezelőtt megházasodott, tavaly pedig megszületett második gyermeke.

 

 Mondogathatom magamban, hogy van karom és lábam, de ha kinyitom a szemem, továbbra sincs egyik sem. Vannak, akik azt mondják, nincs szükségem semmi másra, csak pozitív hozzáállásra. De ez nem igaz. Megkérdezik tőlem, miért mondom ezt, „Nick, te nem vagy pozitív?”, Mire én, „Persze, hogy pozitív vagyok”. „Hát akkor csak erre van szükséged, nem?”, Mire én: Nem. Tudnom kell az igazat. Az igazat három dologról. Ki vagyok, mi a célom, és mi a sorsom? Nem a látszat számít, de önmagában kizárólag a pozitív hozzáállás nem megoldás…

 

mondta budapesti előadásán Nick Vujicic.

 

Másokból erőt merítve

 

Vujicic és előadásai világszerte milliók számára nyújt inspirációt.  A Straitstimes.com kérdésére, hogy ki volt számára a legnagyobb inspiráló erő, azt válaszolta:

 

Sok inspiráló emberrel találkoztam, de a leginspirálóbb közülük Philip Toth volt. Életem egyik meghatározó időszakában ismertem meg, 19 évesen, mikor első előadásaimat tartottam. 22 évesen Lou Gehrig-kórral diagnosztizálták, egy kíméletlen és gyógyíthatatlan betegséggel. Az orvosok 3 hónapot jósoltak neki, de ő több mint 5 évig élt. Nem tudott járni és beszélni, de mikor megismertem, és rám mosolygott, megváltoztatta az életem. Arra gondoltam, ha egy ember, aki nem tud járni és beszélni, százakat inspirálhat, mire lehetek képes én?

 

És hogy mindez mennyire igaz lehet, jól mutatja, hogy amikor az M1 híradó helyszíni riportere megkérdezett egy tizenéves lányt, nem nehéz-e a gyakorlatba átültetni Nick gondolatait az alapvető testi különbségek miatt, így válaszolt:

 

„Látva, hogy egy ilyen sérült ennyire boldog életet tud élni, nekem még nagyobb motivációt ad”

 

 

Körkép.sk, Mediaklikk.hu

Nyitókép: nlcafe.hu

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!