A Vág-menti, több mint kétszáz kilométer hosszú bicikliút költségeihez a megyei önkormányzat is hozzájárul.

 

Nagyszombat Megye Önkormányzata hamarosan aláírja a Felsőcsöpöny (Horný Čepeň) és Beregszeg (Šulekovo) közötti, 15 kilométeres szakasz projektdokumentációjának előkészítéséről szóló szerződést. Az építés kiadásait az Integrált Regionális Operatív Program (IROP) fedezi.

 

A költségek előzetesen mintegy 1 800 000 eurót tesznek ki, melynek önrésze a megye számára 5 százalék. Sikeres pályázás esetén jövőre el is kezdődhetnek a munkálatok, a kerékpározók pedig 2020-ban már remélhetőleg birtokba is vehetik azt.

 

 hirdetes_810x300  
A nyárasdi kerékpárút. Kép: Laky Erzsébet, Körkép.sk

 

A megye ezen felül a Dunaszerdahelyi és a Galántai járásban is kiemelt figyelmet szentel a kerékpárutaknak. A két járás kilenc községét több mint 40 km hosszú kerékpárút köti majd össze, amelynek előkészületeihez a megye 22 000 euróval járul hozzá. A kerékpárút Felsőszeli, Alsószeli, Pozsonyeperjes, Királyrév, Taksony, Hidaskürt, Tallós, Nádszeg és Vezekény községeket érinti majd.

 

A megye eddig összesen már 218 958 eurót költött a készülő és tervbe vett kerékpárutak tervdokumentációs előkészületeire, melyeknek köszönhetően több mint 80 kilométer megyei kerékpárút épülhet a városok és falvak közbenjárásával.

 

Körkép.sk/LE

Forrás: itt

Nyitókép: Kerékpárút Nyárasdon (Laky Erzsébet, Körkép.sk)

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!