Miriákné Fazekas Ilona sokféle talentummal megáldott színes egyéniség. Gyönyörű énekhangjának köszönhetően már alapiskolás éveiben Karátsony Imre, a nagynevű zenepedagógus gyermekkórusában szólót énekelt, s ezt a tevékenységet a helyi kamarakórusban felnőttként is folytatta.

 

Hasonló érdeklődést mutatott a képzőművészet iránt, ám az élet hétköznapi folyásában ennek konkrét művelése mégis háttérbe szorult. Ilonka a gimnáziumi évei alatt tusrajzokat készített, aztán az érettségit követő munkahelyi tevékenysége a kisgyerekek színvilága felé fordította. Hosszú évekig óvónőként dolgozott, így képzőművészeti adottságai munkája keretét töltötték ki. A családalapítást követően érdeklődése még inkább a praktikus dolgok felé irányult, kötött, horgolt, ebben bontakozott ki alkotó kedve, szépérzéke.

 

Tányérfestéssel is próbálkozott, környezete díszítésében ez is nagy szerepet kapott. Egyik legkedveltebb hobbyja mindmáig a ház körüli virágoskertje, mely esztétikai érzéke mellett szorgalmát is dicséri. Az arra sétálók minden évszakban gyönyörködve tekinthetnek udvarába.

 

 hirdetes_810x300  
A hegyek ölében – olaj
A hó leple alatt – akril

 

E sokrétű tevékenység mellett egész élete folyamán benne élt a vágy, hogy festészettel foglalkozzon. Az időhiány miatt, mely a gyermeknevelés és a munkahelyi elfoglaltság velejárója, ez nehezen volt össze egyeztethető. De most, hogy elérte nyugdíjas éveit, hozzáfogott, hogy eddig háttérbe szorult kedvtelésének élhessen. Az elmúlt egy-két évben több tanfolyamon is részt vett, ahol különféle festészeti technikákat sajátított el.

 

M. Fazekas Ilona 2017 decemberében mutatkozott be először képzőművészeti alkotásaival szülőfalujában Bátorkeszin, az adventi ünnepségek keretében megrendezett kiállításon, ahol a község további tizenegy amatőr tehetségével közösen mutatta be munkáit. A kiállítást ekkor a Pro Futuro Villa Kezw PT szervezte, Bzsoch Gizella irányításával. Az itt bemutatkozott amatőr képzőművészek és kézművesek nagy sikert értek el.

 

Lila hortenziák – akril
Mosolygós pipacsok – akril

 

M. Fazekas Ilona látva a pozitív visszajelzéseket, úgy döntött, hogy idén önálló kiállítással próbálkozik, melyet az elmúlt napokban, augusztus 31-én a dunamocsi kultúrházban valósított meg, a községben zajló kulturális fesztivál keretében.

 

M. Fazekas Ilona a kiállítás megnyitóján

 

A kiállítást Bzsoch Gizella muzeológus rendezte, aki röviden bemutatta az amatőr festő életútját és tevékenységét. Ünnepi köszöntőt mondott Banai Tóth Pál, Dunamocs község polgármestere, szavaiban méltatva M. Fazekas Ilona alkotásait, és a művészet társadalomra kifejtett pozitív hatását, általában. A kultúrház nagyterme megtelt az érdeklődő közönséggel, melyet többségükben Dunamocs és Bátorkeszi lakosai tettek ki.  A hangulatot fokozta a műsort adó Vadvirág népdalkör, melynek tagjai egyébként is nagy népszerűségnek örvendenek. A jelenlévők a megnyitót követően nagy érdeklődéssel és tetszésnyilvánítással szemlélték az amatőr alkotó festményeit.

 

Vadvirág népdalkör

 

Ilona jobbára tájképeket, virág-csendéleteket fest, de munkái között akadnak absztrakt művek is. Tájképei többsége természeti fotók alapján készül, melyeket a család kirándulásai során örökítenek meg. Ezeket aztán saját színvilága, fantáziája alapján tovább gazdagítja, így a természet lágy színei alkotásaiban kicsit élénkebb színekben jelennek meg.  Időnként reprodukciókat is készít, ha közel kerül hozzá egy-egy mű hangulatvilága.

 

Téli berek – akril

 

A festészeti technikák közül leginkább az olaj-festészetet kedveli, de az akril sem áll tőle távol, ezt is szívesen alkalmazza.

 

M. Fazekas Ilona festményei a természet szeretetéről és tiszteletéről tanúskodnak, békét, nyugalmat, harmóniát árasztva maguk körül.

 

Tükörképek -akril
Virágözön – akril

 

Buday Mária

 

Fotók: M. Fazekas Ilona közösségi oldala

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!