Két magyar férfi került a Ján Kuciak gyilkosai után nyomozó szlovák hatóságok látókörébe, az egyiktől szerezhették be azt a fegyvert, amivel megölték az oknyomozó újságírót és barátnőjét – derül ki a HVG birtokába került európai rendőrségi határozatból. Ezért bevonták a magyar rendőrséget, amely több helyszínen tartott házkutatást, többek közt Budapesten, Kecskeméten és Zebegényben.

 

A HVG hétfői cikkében azt írja,  Kuciak-gyilkosság egyik letartóztatott vádlottjának vallomása alapján a Pest megyei Zebegényben élő K. L.-től származhatott az a fegyver, amellyel megölték a szlovák újságírót és barátnőjét – derül ki a hvg.hu birtokába került európai nyomozási határozatból. A dokumentum alapján a vádlott vallomásán túl különféle „telekommunikációs adatok” is arra utalnak, hogy a magyar férfinek köze volt az orgyilkosok által használt fegyverhez.

 

A vallomásaik alapján került képbe a zebegényi K. L., akiről azt feltételezik, hogy ő adta el 3000 euróért azt a pisztolyt, amivel megölték a párt, a fegyvert személyesen adhatta át Sz. Tamásnak, aki a gyanú szerint végül meg is húzta a ravaszt – olvasható a dokumentumban. A szlovák nyomozók lenyomozták, ahogy K. L. és Sz. Tamás telefonált egymással, szerintük azért, hogy a fegyvervásárlás részleteit egyeztessék.

 

 hirdetes_810x300  

A gyilkos fegyver beszerzéséhez a szlovák nyomozók szerint egy másik magyar állampolgárnak, a Kecskeméten élő K. I. R.-nek is köze lehetett. Ő a mobiljának adatai alapján került képbe, mert gyanús lett, ahogyan Kuciak megölésének időpontjában, illetve azt közvetlenül megelőzően K. L.-lel egymásnak telefonáltak.

 

A HVG szerint ezért lett szükség az európai nyomozási határozatra: mivel az országhatáron túlra vezettek a szálak, a szlovák hatóságok bevonták a magyar rendőrséget további bizonyítékok felkutatása érdekében (erről részletesen lásd keretes anyagunkat a cikk végén). Ebben pontosan meghatározták, hogy a két férfihez köthető milyen helyszíneken kérik házkutatások, lefoglalások végrehajtását a magyar kollégáiktól.

 

A magyarországi hírportál ügyre rálátó, névtelenséget kérő forrása szerint meg is valósult a nyomozási határozatnak megfelelően: a magyar rendőrség október 25-én – természetesen titokban – végrehajtotta az intézkedéseket. Így Magyarországon a következő helyeken csaptak le és foglaltak le lehetséges bizonyítékokat:

 

  • a zebegényi házban, ahol K. L. lakik, ez egyben a cégének székhelye is,
  • ugyanennek a cégnek a salgótarjáni telephelyén,
  • Vácon olyan ingatlanban, amely K. L. feleségéhez köthető,
  • K. I. R. kecskeméti ingatlanában,
  • és Budapesten egy VIII. kerületi ingatlanban.

 

Jogilag még csak tanúk, így haza kellett engedni őket

 

A két magyar férfit információink szerint hosszú órákon keresztül hallgatták ki. Mivel azonban a magyar büntetőjogi szabályok alapján egyelőre nem gyanúsították meg őket, tanúnak minősülnek, ezért utána mindketten szabadon hazamehettek.

 

Mivel a magyar rendőrségnek ilyen esetekben igazodnia kell az európai nyomozási határozat kibocsátójának, ebben az esetben a szlovák legfőbb ügyészségnek az iránymutatásához, az iratból egyértelműen kiderül az is, mit kerestek az öt helyszínen.

 

Mivel a gyilkosságnál használt 9 milliméter kaliberű pisztoly a gyanú szerint K. L.-től származott, egyrészt fegyvereket, hangtompítót kerestek, valamint olyan eszközöket, amikkel lőszereket lehet módosítani. Ebből arra lehet következtetni, hogy ilyen, módosított lövedéket találhattak az áldozatok holttestében.

 

Fegyvert hiába kerestek, a lefoglalt mobilokat, számítógépeket vizsgálják

 

Névtelenséget kérő forrásunk szerint ebből a szempontból a házkutatások nem hoztak átütő eredményt, mert nem találták meg a keresett fegyvereket. Viszont lefoglaltak mobiltelefonokat, számítógépeket és egy sor más számítástechnikai eszközt, valamint adathordozót. Ezek vizsgálatától – ami már nem Magyarországon fog történni – sokat várnak, hiszen bizonyíthatják, hogy valóban kapcsolatban álltak-e a magyarok a bérgyilkosokkal.

 

HVG

Nyitókép: MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!