Az osztrák belügyminisztérium úgy döntött, állami tulajdonba veszi a felső-ausztriai Braunau am Inn központjában álló házat, amelyben Adolf Hitler, a későbbi náci vezér született 1889. április 20-án. A kormány szerint ez az egyetlen megoldás, ha meg akarják akadályozni, hogy az épület a fasiszta szimpatizánsok központja, egyfajta zarándokhelye legyen.

 

Hitler szülőháza elmegyógyintézetként is működött

 

Az épületet a nácik 1938-ban emlékhellyé nyilvánították. A második világháború után semmilyen jelzés nem utalt rá, hogy milyen jelentősége van az épületnek, csak egy kő állt mellette, amelyre azt írták: „A békének, szabadságnak és demokráciának. Soha többé fasizmust! Halottak milliói figyelmeztetnek”.

 

 hirdetes_810x300  

A házat 1977 óta birtokolja a jelenlegi tulajdonos, Gerlinde Pommer családja, és sokáig bérbe adták az államnak, hogy mentális sérülteket foglalkoztató otthonként működhessen. Az utóbbi években viszont üresen állt. A kormány egyelőre azon dolgozik, hogyan teremthetné meg a törvényi hátterét a kisajátításnak.

 

Jelenleg új bérlőt keresnek az ingatlanba, de ez nem könnyű, mert a bérleti szerződés kifejezetten tiltja, hogy múzeumi célra vagy történelmi kontextusban használják a házat, másrészt a névtelenségbe burkolózó tulajdonosnak is bele kell egyeznie a megállapodásba.

 

Picture taken on September 20, 2012 shows the house were Adolf Hitler was born in Braunau, Austria. The interior ministry is appealing to other ministries to take over Hitler's birthplace in Braunau, amid a years-long debate over what should become of the building.The interior ministry has rented the large pale yellow house where the future Nazi leader was born since 1972 and variously sublet it to a technical institute and an aid organisation. AFP PHOTO / APA / MANFRED FESL +++ AUSTRIA OUT +++
Ausztriában attól tartanak, hogy neonácik emlékhelyévé válik a jelenleg üresen álló épület.

 

A tulajdonos elutasította a ház következő bérbeadását

 

Legutóbb, amikor népfőiskolát és népsegélyezési központot akartak kialakítani a házban, amely megfelelt az előírt társadalmi-oktatási céloknak, a tulajdonos elutasította a javaslatot, mert nem vállalta a szükséges átalakítás költségeit.

 

A belügyminisztérium decemberben tett újabb árajánlatot a tulajdonosnak, egyelőre válaszra vár. Amennyiben visszautasítja azt, az ingatlan kisajátítását is kilátásba helyezheti a minisztérium, amely a kisajátítás esetére vonatkozó szakértői véleményezést január végére várja.

 

Karl-Heinz Grundböck minisztériumi szóvivő kifejtette, hogy a kisajátítás a végső eszköz, és remélik, hogy megfelelő áron megegyezésre jutnak. Amint megérkezik a pozitív válasz a tulajdonostól, szakértővel becsültetik fel az ingatlan értékét.

 

Egyesek szétromboltatnák a Hitler-házat

 

Az elmúlt években egy orosz parlamenti képviselő megvásárolta volna a házat, hogy a földdel tegye egyenlővé, de ez nem volt lehetséges, mert a reneszánsz épület műemléki védelem alatt áll.

 

Vs.hu/MTI

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!