A Gesztetei Magyar Tannyelvű Alapiskola szervezésében február folyamán természetjáráson vehettek részt a helyi alapiskola diákjai. A hideg téli napon a kisdiákok útra keltek, hogy bejárják a környék erdeit. A téma – tél kapcsán – az erdei állatok etetése volt.

 

 

Az egy napos rendezvényen 6. osztályos tanulók vettek részt. A tanárok elsődleges célja a tanulmányi kirándulással közelebb hozni a diákokhoz a természetet, egyúttal szerették volna megszilárdítani a gyerekekben a környezettudatos magatartást. Fontosnak tartják, hogy a tanulók ne csak az iskolapadban ülve szerezzenek ismereteket, hanem tapasztalat útján nyerjenek bepillantást a természet rejtelmeibe.

 

 hirdetes_810x300  

 

Az őzeknek és szarvasoknak szénát, kukoricát és nyalósót készítettek, a madaraknak szalonnát és különféle magvakat raktak az etetőkbe, a bokrok ágaira pedig almákat helyeztek, hogy azok semmiben ne szenvedjenek hiányt a hideg téli napokon sem. Az állatok télen könnyen megszokják az emberi gondoskodást, és rendszeresen számítanak az etetőhelyek táplálékkínálatára.

 

 

A sikerélményt növelte, hogy testközelből láthattak apróvadat, távolabbról pedig őzet is megfigyelhettek. A nap zárásaként a tanulók különféle ügyességi játékokon és természetvédelmi vetélkedőn mérhették össze tudásukat.  A gyereksereg is elismerően nyilatkozott a rendezvényről, a kisdiákok fáradtan ugyan, de élményekkel gazdagodva tértek haza.

 

 

Borbás Veronika és Gencs Kinga

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!