Karel Gottot sürgősen meg kellett műteni. A 77 éves énekest hétfőn életveszélyes állapotban szállították kórházba, ahol bélrendszeri problémái miatt életmentő műtétet hajtottak végre rajta, tájékoztatta Gott szóvívője, Aneta Stolzová a Blesk.cz-t.

 

A napilap szerint a beavatkozást ugyanabban a prágai kórházban végezték, ahol Gottot már korábban is kezelték nyirokcsomórákra.

„Gott úr az operáció után rendben van. Az elkövetkező napokban nyugalomra van szüksége,”

 

írta az iDnes.cz a szóvívőre hivatkozva.

 

 hirdetes_810x300  

Az Expres.cz úgy tudja, hogy az ismert énekest hasi fájdalmakkal szállították kórházba, ahol azonnal megoperálták. Gott esetében rövid időn belül ez már a harmadik hasi operáció és a negyedik orvosi beavatkozás az elmúlt másfél év alatt.

 

2015 októberében sürgős hasi műtéten esett át, ugyanaz év novemberében rákos kezelésen vett részt. 2016 májusában egy régóta tervezett hasüregi operációt végeztek el rajta, 2016 novemberében pedig csigolyaműtéten esett át.

Teraz.sk

 

Nyitókép: ahaonline.cz

 

További ajánlott cikkek:

 

Karel Gott visszatért, először koncertezett rákbetegsége után

 

Karel Gott mielőbb visszatérne a színpadra

Megosztás:
Címkék: Főoldal Karel Gott

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!