Még le sem csengett teljesen Tóth Gabi (Totova) agymenése, máris itt a következő magyar „híresség” nem mindennapi perfomansza. Míg Gabi hülyesége „csak” a felvidéki magyarok körében csapta ki a biztosítékot, addig Hujber Feri határokon átnyúló, vélhetően tudatmódosult állapotban elkövetett szereplése vonta magára a figyelmet.

 

A történet a TV 2 Mokka című színvonaltalan, semmitmondó reggeli műsorában kezdődött, ahol a művész úr súlyos mondatokat rebegett az éterbe.

 

 „ Amiről eddig a világ beszélt, tévedés. Jézust nem feszítették meg a kereszten. Baleset volt, véletlen volt. Egy 10 éves kisfiú halt meg.˝

 

Ezután hosszasan ecsetelte tézisét, miszerint Jézus színész volt, kora Stohl Andrása, és nem ő halt meg, hanem egy 10 éves kisfiú, aki tévedésből lett megfeszítve. Gyorsan előrevetítette azt is, hogy ennek az újszerű szemléletnek köszönhetően valószínűleg rengeteg tévé fellépést kell majd vállalnia otthon és külföldön, 10-20 évre adott lesz a téma.

 hirdetes_810x300  

 

Ám a műsor szerkesztői nem érték be ennyivel és 19-re lapot húztak. Meginterjúvolták Somát (Mamagésa) aki egy videó megosztóra feltöltött 56 másodpercben különböző hangszínen énekli el, mennyire szereti a testét.

 

Soma. Kép: youtube.com

 

Pár éve már sikerült megemésztenünk Pataki ufók általi elrablását, Berki bicskanyitogató flegma stílusát, Győzike szellemi sekélységét. Érthető, hogy ki kell tölteni a műsoridőt. De bármi áron, bármilyen tartalommal? A szabadságharc 169-ik évfordulóján nem lett volna jobb reggeli téma pár szót ejteni nagyjainkról?

 

A kereskedelmi televíziók egyedüli mozgatórugója a nézettség fokozása és a reklámból befolyó pénzek növelése. Önti magából a sorozatokat, az agyonfuttatott percembereket, az emelt díjas sms-sel piedesztálra emelt egylemezes énekeseket. Sohasem magáról a műsorról, az előadásról van szó, hanem az azt megszakító reklám blokkról. Vannak színészeink, sportolóink, az élet más területén már levitézlett emberek, akik aprópénzre váltják fel tehetségüket és az ország bohócai lesznek.

 

Mi pedig mulatunk rajtuk, az esetlenségükön, a megjátszott, vagy valós primitívségükön, ezzel is feledtetve mindennapi gondjainkat.

 

Forog a film, nevet a közeg és dől a pénz, mindenki elégedett.

 

Dian Csaba

 

Nyitókép: youtube.com

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!