Izgalmas nap elé néz a Fehér Ház személyzete. Az impozáns épületet karbantartó, működtető munkatársak feladata lesz, hogy mindössze öt óra leforgása alatt felkészítsék az hatemeletes, 132 szobás ingatlant a Trump család fogadására.

 

Daily Mail cikkében arról számolt be, hogy Barack Obama leköszönő elnök felségével és lányaival helyi idő szerint délelőtt 10.30-kor hagyja el az épületet, mely nyolc éven át volt az otthonuk. A mai napon beiktatott új elnök pedig valamikor délután 15.30 és 17.00 között lépi át az épület küszöbét. A két időpont között kell majd a körülbelül százfős személyzetnek lakályossá tennie az épületet a Trump család számára.

 

Új fogkrém és bowling cipő

 

 hirdetes_810x300  

Ez azt jelenti egyebek mellett, hogy ki kell cserélni a bútorokat, ki kell takarítani, de teendőik közt olyan apróbb figyelmességek is szerepelnek, minthogy ellássák a 32 fürdőszobát az új elnök és családja által preferált fogrémmel, tusfürdővel, feltöltsék a kamrákat és hűtőket Trumpék kedvenc élelmiszereivel és rágcsálnivalójával. Fel kell tölteniük ezen kívül a vázákat friss virággal, új cipőket kell kihelyezniük a bowlingterembe, és az új elnök és családjának kedves filmekkel kell ellátni a házi mozitermet.

 

 

Obama elköszön

 

A logisztikailag kissé hektikusnak tűnő folyamat arra az alapvető elvre épül, hogy a Fehér Ház mindaddig a leköszönő elnök otthona, míg utódja nem teszi le a hivatali esküt. Obamáék egyébként 8.30-kor – a hagyományoknak megfelelően – személyesen búcsúztak el a személyzet tagjaitól, megköszönve nekik az elmúlt évek állhatatos munkáját. A beavatás után az Obama család új, 761 négyzetméteres, Washington előkelő Kalorama negyedében található otthonába költözik.

 

Forrás: Daily Mail/mno.hu

Nyitókép: Reuters

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!