Magyarok, romák és szlovákok együtt töltötték a nyár utolsó hétvégéjét: főztek, mulatoztak és ropták a táncot.

 


A 14. nemzetközi piknik és roma konyha, a kultúra és hagyományok bemutatója nevű rendezvényt a Magyarországról érkezett cigány származásű showman, Gáspár Győző nyitotta meg.

 

Felvezetőjében hangsúlyozta, hogy náluk Salgótarjántól pár kilométere magyarok és cigányok nem főznek így együtt. Továbbá kiemelte, hogy nagyon örül ennek a rendezvénynek. Ezt követően Szitás Ferenc polgármester elmondta, hogy Légen a romák és magyarok évek óta barátságban élnek.

 hirdetes_810x300  

 

„Szeretnénk a továbbiakban is barátságban, mindenféle megkülönböztetés nélkül együtt élni, együtt mulatni, együtt szórakozni, ha sajnos a sors úgy hozza, akkor együtt szomorkodni.”

 

 

Augusztus 25-én, szombaton Gáspár Győzőt Légre felesége Gáspárné Balla Beáta is elkísérte, aki a zsűri tagjajént értékelte a jelenlévők főztjeit. „Bea asszony” biztatva a főzőcsapatokat elmondta, hogy nem lesz szigorú, hiszen örül a hagyományőrzésnek és a főzésnek.

 

 

Előkerültek az alapanyagok, metélésre készen álltak a vágódeszkák, könnyezve pucolásra kerültek a hagymák, s szólt a muzsika. A roma specialitásokat a helyi szakácsmesterek és segítőik gondosan előkészítettek, mialatt a jelenlévők beszélgettek egymással, s dudorászták kedvenc dalaikat.

 

 

A hamisítatlan roma hangulat hamar elárasztotta az egész sportpályát. Magyarok, romák és szlovákok együtt szórakoztak, piknikeztek az egész rendezvény ideje alatt. A közösségépítő fesztivál jótékonysági jellegű is volt, hiszen a tombola árából befolyt összeget Zsanetkának és Szebasztiánnak az  izomsorvadásban szenvedő fiataloknak ajánlották fel a szervezők.

 

 

Bódis Róbert a fesztivál főszervezője hússütés közben portálunknak a rendezvény céljával kapcsolatban elmondta, hogy az a tradícionális ételek közös elkészítése mellett a falu lakosságának és a vendégek kiszolgálását jelenti. Mint mondta, a hagyományos roma ételek közé tartozik a csucsogólya, pacalpörkölt, cigánylecsó, cigánykenyér, de a rendezvényen sült cigánypecsenye és kolbász is volt.

 

 

„A legnépszerűbb roma étel a cigánykenyér.” – válaszolta Bódis megkérdezésünkre, egyben az ételt is ismertetve: „Több elnevezést is kapott. A magyarok úgy hívják, hogy bodak, a dunaszerdahelyi cigányok keletlennek, de a többség, mint pl. a Somorja környékiek és világszerte is számos helyen, kolacsót mondanak. Az említett étel eredeti neve Magyarországról származik, úgy hívják bodak 1, bodak 2, bodak 3.” – tudtuk meg a főszervezőtől.

 

 

Bódis Róbert aranykanalas főzőmester, aki főszakácsként bíróskodik szerte a világban a roma hagyományok csallóközi megtartásáról elmondta, hogy egy-egy közösségben már nem olyan intenzív, viszont újra szeretné ezt fellendíteni: 

 

„Elhatároztam, hogy kézbeveszem a tradíciók ápolását és a kultúra életetését. Nem hagyom, hogy abbamaradjon! Ezért is szervezünk mindenféle beneficális eseményeket.”

 

 

Hozzátette: „A hagyományt nem lehet elveszteni. Ezek megnyilvánulnak a tradiciós cigányételekben is, de mondhatnám, hogy a magyaroknál is így van. A roma étel: egyszerű, nagyszerű, olcsó és nagyon jó.”

 

 

A fesztivál ideje alatt több kondérban is rotyogtak specialitások kultúrműsorok kíséretében. Színpadra lépett Nikola Slez, Bangó Drahaš, Rigó Laci és zenekaruk mellett egy légi tánccsoport is. Fellépők érkeztek Magyarországról, mint pl. az Új Fiesta és Curtis, kiknek műsorait nagy tapssal díjazta a közönség.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Laky Erzsébet

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!