Kaszás Attila generációja egyik legtehetségesebb színésze volt. Elvesztése máig feldolgozhatatlan.

 

Egész Magyarországot megdöbbentette a tragédia híre, amikor 2007 márciusában tragikusan fiatalon elhunyt Kaszás Attila.

 

Magyarország egyik legkiválóbb színésze és legismertebb szinkronhangja március 19-én a Tizenkét dühös ember előadása előtt ájult el, a kiérkező mentőben újraélesztették, a kórházban pedig agyvérzést állapítottak meg nála.

 

 hirdetes_810x300  

Ezt követően négy napig kómában feküdt, a sebészek koponyaműtétet hajtottak végre rajta, ám minden igyekezetük ellenére nem tudták megmenteni az életét.

 

Senki sem sejtette a közelgő tragédiát

 

Trokán Péter elmondása szerint Kaszás halála előtt néhány nappal erős fejfájásra panaszkodott, ám akkor még senki sem sejtette a közelgő tragédiát. Kaszás Attila március 23-án, nem sokkal este nyolc óra előtt hunyt el. Ma lenne 57 éves.

 

Fotó: színház.hu

 

A Jászai Mari-díjas Kaszás Attila 1960. március 16-án született Vágsellyén, gyerekkorát pedig Vágfarkasdon töltötte. A komáromi Selye János Gimnáziumban érettségizett, majd a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezett, amit 1983-ban végzett el Horvai István és Kapás Dezső felügyelete alatt. 1984-től a Vígszínház, majd 2003-tól a Nemzeti Színház színésze lett, de játszott a Katona József Színházban, az Új Színházban, a Budapesti Kamaraszínházban, a Rock Színházban, valamint Győrben, Kecskeméten, Sopronban és Szegeden is.

 

Mindenki ismerte a szinkronhangját

 

Első komolyabb sikerét 1990-ben aratta egy Büchner-darabban, de kiváló hangjának és zenei adottságainak köszönhetően több zenés előadásban és musicalben is bizonyította tehetségét. Arról nem is beszélve, hogy sok amerikai karakterszínészt szinkronizált, az ő hangján szólalt meg többek között Sean Penn, Matthew McConaughey és Steve Buscemi is.

 

Fotó: zeneszoveg.hu

 

Kétszer nősült meg, először Eszenyi Enikővel mondták ki egymásnak az igent, és válásuk után is közeli barátságot ápoltak. Második felesége Kaszás Ildikó volt, első közös gyermekük, Jancsi 2005-ben, kislányuk, Luca pedig már a színész halála után, 2007 decemberében született meg.

 

Forrás: femina.hu

Nyitókép: koronaradio.hu

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!