Május 7-én a  kinológiai kiállítással párhuzamos rendezték meg a Nógrádi Vadászati Napot. Az 5. alkalommal megrendezett rendezvény rendezőinek egyike Miroslav Šupica, a Vadászkamara losonci körzeti irodavezetője volt.

 

„A Városliget már harmadik alkalommal ad helyet a rendezvénynek, ily módon is szeretnénk megszólítani a lehető legszélesebb, nem vadász közönséget“ – mondta el ezzel kapcsolatban.

 

A vadásznap nem egészen hagyományos módon szentmisével kezdődött. Ezt követően kitüntetéseket adták át az arra érdemes vadászoknak és természetvédőknek.

 

 hirdetes_400x285  
vadasznapok
Kép: nasnovohrad.sme.sk

 

Már 50 éve gondoskodnak a természetről és az állatokról, s ezt ily módon szeretnénk neki megköszönni. Beleértve a feleségeiket is, akik támogatják ezt a kedvtelésüket.

 

A rendezvény ezután az újonc vadászok hagyományos felavatásával folytatódtak, akik ezt követően felvételt nyertek a vadászegyletbe. M. Šupica szerint a vadászok száma évről évre növekszik.

 

vadasznapok2
Kép: nasnovohrad.sme.sk

 

„Megtalálják hozzák az utat a gyengébb nem képviselői is. Örvendetes tény a számunkra, hogy az emberek ezt nemcsak mint az állatok vadászatként értelmezik, de mint a felvilágosítás és a természetvédelem eszközeként is.”

 

… Rubint Gyula, az Ipolyvilkei Vadásztársaságból 11 kollégájával érkezett.

 

„Társaságunkat különleges specialitással akartuk képviselni. Vaddisznóból készült vadászgulyás mellet döntöttünk”

 

– mondta többek között. Megjegyezve, hogy az ételük titkos fűszerezés alapját egy 40 kg-os vaddisznó és a 33 éves vadásztapasztalat képezi.

 

vadasznapok3
Kép: nasnovohrad.sme.sk

 

A rendezvényt képzőművészeti verseny, a vad csábításának bemutatói tették teljessé.

 

Forrás és képgaléria: nasnovohrad.sme.sk

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!