A pozsonyi régió egyik tradicionális terméke a sör is. Pont a kis sörgyárak tradíciójának és forgalmának élénkítése a célja a közeledő Pozsonyi Oktoberfestnek, ahol a régió szinte összes sörfőzdéje találkozik. Tegnap, a nemzetközi sörnap alkalmával a Pozsonyi Októberfest szervezői bemutatták a rendezvényt.

 

„Az egész Októberfest, amelyről beszélünk stratégiailag fontos a turizmus számára. Soha nem sikerült volna, ha nem jött volna létre kölcsönös együttműködés a pozsonyi turizmust szervező Bratislava Tourist Board szervezettel. Természetesen mint megye mindig azokkal dolgozunk együtt, akiknek helyi vonatkozásuk van, így az együttműködés magától értetődő.”

– mondta a nyilvános sajtókonferencián Pavol Frešo, Pozsony megye ispánja.

 

1
forrás: .bratislavskykraj.sk

 

Az eseményt Pozsony egyik strandján rendezik meg ( Tyršovo nábrežie), ahol október második hétvégéjén várják a közeli- és távolabbi régió sörfőzdéi a látogatókat. A sörhöz azonban hozzátartózik a jó étel is, így október 7.-én és 8.-án a disznótorok szerelmesei a legjobb különlegességeket készítik el a vendégeknek. A rendezvény része lesz egy kulturális program is, amit az elkövetkező napokban véglegesítenek.

 hirdetes_810x300  

 

„Pozsonynak van néhány kommunikációs irányvonala, amivel igyekszik a városba csalogatni a turistákat. A történelmi-koronázóvárosi irányhoz általában a bor illik, amellyel rendelkezünk és amit bemutatunk. A másik oldalon viszont megpróbáljuk elérni a fiatalokat is, akik lehet, hogy alternatív kulturális programot keresnek és amikor egy hétvégére Pozsonyba utaznak, szórakozni szeretnének. Az ilyen típusú turista megszólításához sokkal jobban passzol a sör. A környék városaiban láthatjuk, hogy ez a sörös irányvonal jobban megszólítja a fiatalokat.”

– magyarázta Pozsony város képviselője, a Turisztika és nemzetközi együttműködés bizottságának elnöke és a Bratislava Tourist Borad tagja, Soňa Svoreňová. Továbbá emlékeztetett, hogy a sör és a sörgyárak már régóta a fővároshoz tartoznak:

„Azzal, hogy a sörfőzésnek van tradíciója a városban és a városközpontban, kiváló lehetőséget látok arra, hogy összekössük a régiót a várossal. A sörfőzés a belvárosba tartozik és ez egy nagyszerű lehetőség hogy a megye és a főváros egy új projekten dolgozzon együtt.

 

A Pozsonyi Sörfesztivál hosszútávú célja, hogy felkerüljön a hagyományos rendezvények térképére és a régió kis sörfőzdéit hozzácsatolja a már meglévő sörutakhoz.

 

Körkép.sk. bratislavskykraj.sk
borítókép: bratislavskykraj.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!