Ismerje meg a régió sörfőzdéit, kóstoljon tradicionális ételeket, hallgasson hazai zenekarokat – ezekkel a szavakkal csalogatja a látogatókat a pénteken kezdődő Pozsonyi Októberfest. A különleges eseményt először szervezi meg a főváros, a résztvevők szombaton  ráadásul Pozsony kivilágított belvárosában a „Fehér éjszakában” is barangolhatnak.

 

Pavol Frešo, pozsonyi megyefőnök elmondása szerint sok új dolgot próbálnak behozni a városba, melyek kapcsolódnak a gasztronómiához, a barátokhoz, családhoz, alkalmat adva az ismerősökkel való közös pihenésnek, kikapcsolódásnak. A fiatalok körében mindez nagy népszerűségnek örvens, a minőségi sörök iránt pedig érdeklődnek az emberek. Ezért is próbálnak ebből tradíciót csinálni,  remélve, hogy az első év sikeres lesz.

 

kocc

 

 hirdetes_810x300  

A Pozsonyi Sörfesztivál a főváros  pozsonyligetfalui  Dunapartján (Tyršovo nábrežie) várja az érdeklődőket, ezúttal 12 hazai sörfőzdével, hat vándorfőzdével és a mini-sörfőzdék között további hat vendéglátót, egyenesen Csehországból.

 

A külföldi sörgyárak és az üveges sörök széles választéka péntek déltől lesz elérhető a „Sörparadicsom” nevű sátorban. Természetesen alkoholmentes italokkal is várják az autóval érkezőket, de borokból is válogathatnak majd azok, akik kevésbé szeretik az aranyszínű nedűt. A mulatság szombat éjszaka ér véget.

 

sor

 

A Bratislava Region Tourism társaság igazgatója, Lukáš Dobrocký ismertette a rendezvény további különleges programjait is. Mint minden évben, a megye különleges disznótort is szervez. A sörkóstolás mellett tehát különböző gasztronómiai sátrak lesznek felállítva, ahol az őszi szezonnak megfelelő specialitásokat kóstolhatnak a látogatók.

 

A kulturális programok sem maradnak ki a rendezvényből, a koncertek mellett a nagy érdeklődésnek örvendő pozsonyi „Fehér éjszaka” is itt veszi majd kezdetét. Természetesen nem hiányozhatnak majd a vásári standok sem, de régi motorkerékpárok találkozója és régiségek börzéje is megrendezésre kerül.

 

A pozsonyi régió nagy népszerűségnek örvend a kül- és belföldi turisták körében, köszönhetően érdekes programjainak és rendezvényeinek. 2016 első félévében Pozsony megyének 606 153 látogatója volt, amely 16,71 százalékos növekedést jelent a 2015-ös időszakhoz képest.

 

Körkép.sk
képek: Bratislavský samosprávny kraj

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!