A Losonc-Apátfalvi Művészeti Alapiskola 5. alkalommal hirdette és rendezte meg a Fantázia Birodalma – Uralkodók című képzőművészeti versenyét, melynek legszebb alkotásait a losonci Galéria üzletközpontban, a Magániskolák Galériájában állították ki.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A mára már nemzetközivé vált versenybe Szlovákián kívül 10 országból, Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból, Romániából, Szerbiából, Szlovéniából, Lettországból, Litvániából. Ukrajnából és Örményországból érkeztek alkotások. A versenybe 134 iskola 1885 alkotása érkezett.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

 hirdetes_400x285  

A jelenlévőket Denisa Kertészová, a Művészeti Alapiskola igazgatónője üdvözölte, aki a bevezetőjében elmondta, hogy a tanulók egyéni és csoportos művészeti versenyszellemisége a legtermészetesebb és legkedveltebb formája az önmegvalósításnak. Ha ez nagyobb mértékben valósul meg, akkor azok a spontán cselekedetek nemcsak az önkifejezés érzését adják meg a tanulóknak, nemcsak felfedik a tehetségük rejtett részleteit is, de lelkesítik is abban, hogy küzdjön a művészi célok elérésért. A 4 kategóriába sorolt alkotásokat öttagú zsűri értékelte.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A verseny ötletgazdája, alapítója Krízs Tamás festő, az iskola tanára bevezetőjében elmondta, hogy a zsűri külső tagja volt, aki nem értékelt, de segített az alkotások rendezésében. Kifejezte azon véleményét, hogy az idén nagyon nehéz feladata volt a zsűrinek, hiszen a több, mint 1880 alkotásból fokozatosan kellett kiválasztani a díjazottakat. A kiállításon a díjazott és elismerő okleveleket kapott műveket is beszámítva mintegy 100 munka került bemutatásra.

 

Krízs Tamás. Felvétel: Puntigán József.

 

Krízs Tamás portálunk kérdésére így foglalta össze a verseny tapasztalatait:

[stw]

 

A versenynek alapítója voltam, Miután bekerültem az iskolába, először egy iskolai szintű, nulladik évfolyamot rendeztük meg, amely fokozatosan magasabb és magasabb szintre került. Az 1. évfolyam (a birodalom lényei) regionális, a 2. (mitológia) kerületi, a 3. (szárnyas lények) pedig már szintet ért el, amikor Szlovákia egész területéről érkeztek alkotások. A 4. évfolyam (fantasztikus várak, kastélyok és lakói) már nemzetközi lett, magyarországi és csehországi résztvevőkkel. Az idei versenybe pedig már 11 ország tanulói kapcsolódtak be.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Hogyan értékeli a verseny színvonalát?

 

Évről évre javult, ami a résztvevők számának emelkedésével egyértelmű folyamat. Az idén már valóban nagy feladat volt kiválasztani a legszebb alkotásokat. Személyesen nagyon nehezen tudnák választani a sok alkotás közül. Megszólítottak a litvániai munkák, amelyek különleges grafikai technikával készültek, először valószínűleg linómetszetben, majd számítógépen keresztül lettek kinyomtatva, utána még kézzel voltak színezve.

 

Felvétel: Puntigán József.

Milyen megterhelést jelent ez az Ön részére?

 

Nagyot! Szinte a teljes szabadidőmet elfoglalta, de nagy örömmel tettem!

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Tervek?

 

Természetesen folytatni szeretnénk, a 6. évfolyammal. Ami a témát illeti, még gondolkodunk rajta, de lehet, hogy a közlekedés lesz a középpontba állítva. Mivel lehet a fantázia birodalmában közlekedni? A seprőtől fogja a sárkány hátán keresztül egészen a jövőbeli lehetséges eszközökig.

 

Denisa Kertészová. Felvétel: Puntigán József.

 

Magáról az iskoláról Denisa Kertészová osztotta meg velünk a gondolatait.

 

Az iskola 2004-ben alakult, 10 éves jubileumunkat a múlt évben ünnepeltük meg. Teljes szakellátottságú, négy szakirányzata van: Zene, képzőművészet, tánc és irodalom-dramaturgia. Jelenleg 519 tanulónk van, három kihelyezett munkahelyünk is van Lónyabányán, Szinobányán Gácson, ahol szintén jelen vannak az említett szakok. Az oktatást 11 pedagógus végzi a délutáni órákban, általában 12 órától este hétig.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Ami a képzőművészeti verseny illeti, ez a legnagyobb rendezvényünk. Iskolánk eddig legnagyobb sikere. Valamikor 40 munkával kezdtük, amelyek száma az idén meghaladta az 1800-at. Nagyon megtiszteltető számunkra, hogy ilyen sok iskola bekapcsolódott a rendezvénybe, ami ugyanakkor felelőséget is jelent.

A külföldi iskolákat különböző módokon szólítottuk meg, Krízs Tamás elsősorban magyarországi iskolákat, az iskola alapítója, Branislav Becher külföldi utazásai során számos iskolát személyesen szólított és hívott meg Szerbiában és a déli országokban.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

A kiállítás május végéig lesz látogatható. A verseny végeredménye itt olvasható.

 

Felvétel: Puntigán József.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!