A Dunaszerdahelyen zajló 3. Felvidéki Vágtán a déltájban lefutott három elődöntőből Naszvad, Érsekújvár és Tallós lovasa jutott be a ma koraeste 5 órakor sorra kerülő döntő futamba.

 

Jól sejtette a tegnapi sorsolás után a Körképnek nyilatkozva Mikóczi Zoltán, a néhai Overdose gazdája, hogy a Dunaszerdahelyen zajló Felvidéki Vágtán a három előfutam közül a másodikban lesz a legádázabb küzdelem.  Valóban az utolsó métereken dőlt el az első hely sorsa, bár az érsekújvári színekben induló Tóth René végig az élen állt, de szorosan ott haladt mögötte Dunaszerdahely és Somorja lovasa is.

 

A véghajrát a Kamikadze nyergében ülő Tóth jobban bírta és biztos résztvevője a mai döntő futamnak. Fiatal kora ellenére rutinos versenyzőnek számít, hiszen 2016–ban Dunaszerdahely képviseletében ott volt a Nemzeti Vágtán. Mögötte a második helyen a somorjai Egri Árpád futott be, míg hajszállal lemaradva Dunaszerdahely képviseletébenVajda János érkezett be a célba, aki a megsérült Osztényi Zoltán helyett indult.

 

 hirdetes_810x300  
Tóth René útban a futamgyőzelem felé. fotó: Facebook

 

A mai dunaszerdahelyi döntő futam másik két résztvevője az első futam győzteseként továbbjutó naszvadi Bobek László és a harmadik előfutamot megnyerő Múcska  Gergely lesz Tallós község képviseletében. Eredetileg Komárom is benevezett a versenybe, de végül a lovuk sérülése miatt nem indultak a vágtán.

 

A döntő nyertese képviselheti a Felvidéket a Nemzeti Vágtán, amelynek helyszíne szeptemberben a Hősök tere lesz. Rajta kívül versenyezhet még Dunaszerdahely lovasa is, amely a mai vágta házigazdájaként zöldkártyával lehet ott a kárpát-medencei magyar települések legjobb lovasai között.

 

P. Vonyik Erzsébet

 

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!