Aki eddig úgy gondolta, hogy a traktorok csak szántóföldre valók, vagy arra, hogy a sofőröket „zavarják” a közutakon, az a 2. Nyárasdi Traktorfesztivál után kénytelen átértékelni eddigi álláspontját.

 

Rajkovics Csaba és nagybátyja, Rajkovics László második alkalommal szerveztek traktorfesztivált a Dunaszerdahelyi járásbeli Nyárasd községben. Csillogó traktorok, izgatott emberek és egy Európa-szerte fesztiválról-fesztiválra vándorló Flying Hawk traktor… Ez a látvány fogadta mindazokat, akik augusztus 5-én egyedül, vagy családostul ellátogattak a Rajkovics Traktor Pulling Team rendezvényére.

 

A főszervezők: Rajkovics László és Rajkovics Csaba, fotó: Körkép.sk

 

Rajkovics Csaba, az esemény egyik főszervezője a Körkép.sk-nak nyilatkozva elmondta, hogy tavaly még csak egyszerű traktorfesztivált tartottak, hazai és környékbeli traktor-tulajdonosokkal, néhány egyszerűbb versenyszámmal. Idén azonban már nagyszabású találkozó és verseny várta az érdeklődőket.

 hirdetes_400x285  

 

„Tavaly a traktorfesztivál után egy héttel ellátogattunk Hajdúböszörményre, ahol minden évben hatalmas fesztivált és versenyt tartanak. Megkerestük a rendezőket és elmondtuk, hogy mi is szeretnénk egy hasonló rendezvényt a Felvidéken. Kaptunk egy mikrofont, és így el tudtuk mondani az ott megjelenteknek, hogy szívesen látnánk őket a következő nyáron Nyárasdon. Onnantól kezdve szerveztük ezt a fesztivált nem kevés idő, energia és anyagiak befektetésével”

 

Rajkovics Csabától azt is megtudtuk, hogy a fesztivál szervezésének anyagi hátterét szponzorok bevonásával oldották meg, de komoly segítséget jelentett a helyi önkormányzat is.

 

„Ez a rendezvény egyfajta második falunapként is értelmezhető, hiszen a versenyek után kultúrprogramok következnek majd a színpadon”

 

Nagy segítséget jelentett a szervezésnél a hajdűböszörményiek részvétele, fotó: Körkép.sk

 

Mi is az a Tractor Pulling?

 

A Tractor Pulling, vagy traktorhúzás egy klasszikus versenyszám. A versenyen résztvevő traktoroknak egy ún. súlypadot kell elhúzniuk. A súlypadon súlyokkal megtöltött dobozok találhatók, melyek mechanikusan haladnak előre a pályán megtett távolságnak megfelelően. A verseny során a start és a cél közti távolságot mérik, a célvonal elérését pedig „full pull”-nak nevezik. Amennyiben több pilóta és teljesíti a full pullt, úgy az ún. „pull off” során határozzák meg a győztest, ami további húzásokat jelent, miközben a súlypad ellenállását egyre növelik.

 

Súlypad „munka” közben, fotó: Körkép.sk

 

A nyárasdi versenyre 6 kategóriában lehetett nevezni nullától egészen 17 tonna felletti traktorokkal. A traktorokat a helyszínen speciális mérlegelés után sorolták be az egyes kategóriákba, ugyanakkor lehetőség nyílt a traktorok teljesítményének professzionális mérésére is.

 

A lebonyolításban résztvevő eredeti súlypaddal, valamint a több ezer lóerős versenytraktorral Szlovákiában eddig még nem találkozhattunk.

 

Flying Hawk – a legnagyobb európai traktorfesztiválok résztvevője Németországból érkezett, fotó: Körkép.sk

 

A nyárasdi traktorfesztivál emblémája teljes valóságában – Rajkovics László traktora (balra), amellyel a versenyen is részt vett, fotó: Körkép.sk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A több száz érdeklődő akár a levegőből is megtekinthette a traktorokat, hiszen kísérőprogramként lehetőség volt sárkányrepülő kipróbálására is Kun Zoltán pilótával.

 

 

 

 

 

 

Körkép.sk/Komjáthy Petőcz Andrea

Nyitókép és fotók: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!