A reformáció 500 évfordulójára emlékezve nemzetközi konferenciát rendezett Salgótarjánban, a Nógrád Megyei Levéltár, melyen a reformációval kapcsolatos hozzászólások és előadások hangzottak el.

 

Toronyi Judit. Felvétel: Puntigán József.

 

A határ két oldaláról érkezett megjelenteket Toronyi Judit, a Nógrád Megyei Levéltár igazgatója üdvözölte. Elmondta, hogy a  reformáció 500 évfordulójára a Magyar Nemzeti Levéltár még 2015 októberében indította útjára azt a projektet, mely előkészítette a 2017-es év évfordulóját. A Nógrád Megyei Levéltár azóta jelentős forrásfeltáró munkát végzett. Megvalósult egy vándorkiállítás, mely egy országos feltáró munka eredménye volt, és előtte állnak egy olyan kiadványsorozat megjelentetésének, amely az országos eredményeket fogja megmutatni, közöttük a nógrádiakat is.

 

Ő. Kovács József. Felvétel: Puntigán József.

 

 hirdetes_810x300  

Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese köszöntőjében többek között arról szólt, hogy a  legutóbbi népszámláláson a válaszadók egy jelentős hányada nem válaszolt arra kérdésre, hogy milyen vallási felekezethez tartozik. Nógrádban mintegy 10-12 ezer lakos tartja magát a reformátusnak vagy evangélikusnak.  A reformáció keletkezését követően a vallási megújulás kérdéséből egy politikai elégedetlenségi mozgalom, társadalmi konfliktusok sorozata alakult ki, felvetette a vallásszabadság kérdését. A földtulajdonnal bíró rendek szabadságát jelentette ez, akik jogaikkal élve templomot, iskolát, nyomdát alakíthattak a népnek.  A reformáció esetében a könyvkiadás, a nép nyelvén való hirdetés – a tudás ezen nyelven való terjesztése kulcskérdés volt.  Fordulópont Trianon után amely a drasztikusan érintette  a gyülekezetek felek határon túlra került. A vallásnak a szerepe különösen erkölcsi téren mutatkozott meg. Közhasznú módon igyekszünk hozzájárulni a lokális, regionális és nemzeti emlékezethez.

 

Bablena Ferenc István. Felvétel: Puntigán József.

 

A Nógrád-megyei önkormányzat nevében Bablena Ferenc István üdvözölte a jelenlévőket. Luther fellépése átalakította Európát és átalakította Magyarországot  és vallástérképet is – hangsúlyozta. „A reformáció nem egy történelmi esemény, hanem egy közös örökségünk, melynek nélkülözhetetlen eleme a megújhodás volt. Nem egy egyházi és teológiai fogalom. Hatása tetten érhető a politikában, a gazdaságban, a zenében, a jogtudományban, az anyanyelv és a modern természettudományok kibontakozásában és egyéb más területeken is.  Talán a legfontosabb szerep az, hogy meghirdette az emberi gondolkodás szabadságát, az egyén méltóságát és felelőségét. Reményt jelentett.”

 

Deme Károly. Felvétel: Puntigán József.

 

Deme Károly, evangélikus lelkész köszöntőjében  többek között kiemelte, hogy a reformáció történetét feltáró  kutatókban kellett, hogy felébredjen az a vágy, hogy a mélyére nézzenek a témának. „… ezt a munkát nem lehet lezárni  a felelősség érzetet növeli bennünk, hogy folytassuk …  Azt gondolom, hogy akik a reformáció emlékéve kapcsán kutatómunkát végeztek kellett, hogy felébredjen bennük az a vágy, hogy mélyére nézzenek annak az erőnek, annak a hatalomnak, amely képes egy kétségbeesett embert, nemzetet, társadalmat felemelni. Újra tanítani, új életre indítani.

 

Németh Judit. Felvétel: Puntigán József.

 

Németh Judit,  református lelkésznő  kiemelte,hogy nagy öröm számunkra, hogy a reformációra való megemlékezést nem csak az egyházak teszik meg, de a különböző intézmények is. „Bennem, mint  gyakorló lelkipásztorban mindig ott van a félelem, hogy valamiről úgy beszélünk csupán, mint múltról, a történelem egy szeletéről és már az nagy dolog, ha megemlítjük hogy milyen hatása van ennek  ma az életünkre. …A reformátorok abban voltak a koruknak különleges személyiségei, hogy ismerték a maguk korát …. annak a kornak az emberét, a problémáit …. volt bátorságuk … hogy foglalkozzanak a problémákkal, tehát meghallották a világnak a szavát, de nem követték a világ szavát, hanem visszanyúltak az Isten örök kijelentéséhez, a Szentíráshoz, és  kor emberének a kérdéseire a Szentírásból akartak választ adni.

 

Kristína Becániová. Felvétel: Puntigán József.

 

A rendezvény  gerincét az  előadások alkották, melyek sorát Kristína Becániová, a Besztercebányai Levéltár losonci kirendeltségének vezetője nyitotta meg. Diavetítéses bemutatójában a losonci evangélikus gyülekezet történetét, kiemelten a losonci evangélikus templom  építésének körülményeit vázolta fel.  A templom 1783 és 1784 között épült fel. Az 1849 augusztusában, a templom is a tűz martaléka lett. Helyén Miks Ferenc és Alk József tervei alapján 1859-ben készült el az új templom. Tornyának harangja 1789-ben készült, amelyet 1809-ben helyezték el benne.

 

Böszörményi István. Felvétel: Puntigán József.

 

Böszörményi István (Losonc),nyugalmazott tanár  a losonci protestáns gimnázium  működéséről és jelentőségéről szólt.  A számos  nehézséget leküzdő intézmény az ország egyik legjelentősebb  iskolájává nőtte ki magát, ahová a  távoli vidékekről és érkeztek  diákok és tanárok. Szó esett a tanárok és diákok életéről, a oktatást érintő rendeletekről, az ellátásról  és a kiemelkedő személyiségeiről is.

 

E sorok írója a losonci Református Teológiai Szeminárium rövid  történetét mutatta be.  A trianoni  határok meghúzása súlyos következményekkel járt a szlovenszkói református egyházra, amely lényegében iskola nélkül maradt. Az egyház szerencsére még időben tudatosította azt, hogy  ha meg akarja tartani erejét és hitét, akkor lelkészeket  kell képeznie,  iskolákat kell létesítenie. Ezen folyamat talán legjelentősebb eredménye lett a losonci Református Teológiai Szeminárium, amely 1925 és 1939 között több mint 100   református lelkészt bocsájtott útjára. Alapító igazgatója Sörös Béla, református lelkész volt.  Fenntartását teljes egészében az egyház  biztosította, a Csehszlovák Állam ehhez nem járult hozzá.

 

Hausel Sándor. Felvétel: Puntigán József.

 

Hausel Sándor, a Nógrádi Levéltár balassagyarmati részlegének munkatársa a „vegyes“ vagy „közös“ iskolákról szólt. Létesítését  államilag főleg azokon  a helyeken kezdeményezték, ahol egyik felekezet sem volt képes saját iskola fenntartására A kezdeményezés nem vezetett sikerre. Nógrádban a polgári iskolák és a falusi iskolák „vegyítését“ próbálták meg. Losoncon az ottani kálvinista iskolára alapozva próbáltak vegyes iskolát létrehozni, de a kezdeményezést a helyi reformátusok egyértelműen elutasították „… mi itt Lossonczon való Oskolánkat a mostani mixta iskolák formájára más vallásbéli tanítókkal vegyíteni nem akarjuk …“

 

Galcsik Zsolt. Felvétel: Puntigán József.

 

Galcsík Zsolt a Nógrádi Levéltár munkatársa  a szécsényi evangélikus egyház történetét vázolta fel.  A város központjában, a Kubinyi Ferenc Múzeummal szemben álló evangélikus templomot a Forgách és Pulszky család építtette 1888-ban.  Közelmúltban nógrádikumnak megjelölt oltárának oltárképét Kubányi Lajos (1855-1912), evangélikus festőművész munkája.  A szécsényi evangélikus  egyházközség a 17. század elején alakult meg, és számos reményteljes és kritikusabb korszakot megélve a rendszerváltás után a balassagyarmati evangélikus egyházközség fíliája lett.

 

Kovács Eleonóra. Felvétel: Puntigán József.

 

A konferenciát zárszavát Kovács Eleonóra, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa mondta el. A levéltárak munkájával kapcsolatosan két dolgot emelt ki: az együttműködés és a hungarica kutatás. A reformációval kapcsolatos munka két éve kezdődött el. Széleskörű együttműködéssel (könyvtárak, egyházak, határon túli intézmények) az alapvető célkitűzés az volt, hogy minél több eredeti dokumentumot, forrást tudjanak korszerű eszközökkel közzétenni. Úgy, hogy az eredményeket  lehetőleg ne csak a kutatók, de a nem szakmabeli érdeklődők és az oktatás is tudja hasznosítani. Kiemelten szólt a Nógrád Megyei Levéltár és a Besztercebányai Levéltár szoros együttműködéséről.

 

Puntigán József

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.