Tegnap, április 18-án megkezdődött Nagyszombat Megye Szakközépiskolásainak Olimpiája. Harmincöt szakközépiskola több, mint 1000 diákja 8 sportágban mérte össze erejét. A megnyitóünnepségnek immár hagyományos módon a Nagyszombati Városi Sportcsarnok adott otthont. Volt minden, ami az ehhez hasonló sportrendezvényeken szokás:  sportolók és bírók eskütétele, az olimpiai zászló felvonása, a –láng meggyújtása, hogy aztán elkezdődhessenek a vetélkezdések az egyes sportágakban.

 

Fotó: fb/TrnavskyKraj

 

Jozef Viskupič megyeelnök a Nagyszombat Megye Középiskolásainak Olimpiája ötletével kapcsolatban elmondta, hogy ez a megye egyik legfontosabb rendezvényeke, ráadásul pozitív üzenettel bír, hiszen az egész megyét összekapcsolja. Az egyes sportágakban minden járás képviseltette magát, és könnyen elképzelhető, hogy azok számát a közeljövőben újabb sportágakra is kiterjesztik.

 

Fotó: trnava-vuc.sk

 

 hirdetes_810x300  

A diákok futballban, röp-, kézi- és kosárlabdában, karateban, kerékpározásban, öttusában és atlétikában versenyeztek. A ceremónián több egykori kiváló szlovákiai sportoló is megjelent: A nagyszombati Spartak futballcsapat legendái, Veronika Vadovičová többszöri paraolimpiai bajnok, Ján Zachar az 1952. évi olimpiai boxbajnoka és legfőképp a gyaloglásban riói olimpiai bajnok Matej Tóth is.

 

Fotó: fb/TrnavskyKraj

 

Berényi József (MKP) Nagyszombat megye első alelnöke is részt vett a rendezvényen, aki a közösségi oldalán többek között a dunaszerdahelyi és galántai járás diákjait is biztatta.

 

Kép: Berényi József fb-oldala

 

Kép: Berényi József fb-oldala

 

Forrás: Körkép.sk/tranva-vuc.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!