Szombaton Szent Flórián előtt tisztelegtek, vasárnap pedig körzeti tűzoltó verseny helyszínéül szolgált az alistáli sportpálya. A Dunaszerdahelyi járás önkéntes lánglovagjai – nők és férfiak egyaránt – mérték össze rátermettségüket a településen.

 

Főhajtás a tűzoltók védőszentje előtt.

 

Szent Flórián előtt tisztelegtek

 

Alistál Község Önkormányzata szervezésében május 12-én, szombaton Szent Flórián tiszteletére rendeztek koszorúzási ünnepséget. Horváth Tamás polgármester ünnepi beszédében kiemelte a tűzoltók segítőkészségét, elszántságát, merészségét. Rámutatott arra, hogy a községgel párhuzamosan a helyi önkéntes tűzoltó testület csapatszelleme mellett a tevékenysége is bővül, sőt a felszereltsége is fejlődik.

 hirdetes_400x285  

 

Horváth Tamás Alistál polgármestere ünnepi gondolatait tárja a jelenlévők elé

 

A településvezető összegezte, hogy az elmúlt években új tűzoltóautóval gazdagodott a szervezet járműparkja, a helyi tűzoltók Szent Flórián a tűzoltók védőszentjének tiszteletére szobrot avattak,  idén pedig a tűzoltószertár felújítására beadott pályázata is pozitív elbírálásban részesült. Horváth Tamás ismertette az elkövetkező munkálatokat: az épületben szociális helyiséget alakítanak ki és egy újabb garázst is hozzáépítenek.

 

A faluvezetés, szervezetek, tűzoltók és helyi polgárok is fejet hajtottak a védőszent előtt.

 

Csallóközi egyenruhások csaptak össze a szakmai megmérettetésen

 

Immár hagyományosan önkéntes tűzoltóegyesületek képviselői mérették meg rátermettségüket, kitartásukat a körzeti tűzoltóversenyen. A 28 raj az adott testületek tűzoltóparancsnokai és elnökei kíséretében érkeztek Alistálra, hogy a részben csapatépítő, de legfőképp ügyességet és felkészültséget megmérettető versenyen részt vegyenek.

 

Fenes Iván az önkéntes tűzoltók járási elnöke köszönti a jelenlévőket.

 

Fenes Iván az önkéntes tűzoltók járási elnöke, Bős város polgármestere a Körkép.sk hírportálnak elmondta, hogy a Dunaszerdahelyi járásban három körzeti versenyre kerül sor, melyből az első Alistálban szerveződött. Mint mondta, a verseny tűztámadás mellett egyéni teljesítmény értékeléséből tevődik össze.

 

Az önkéntes tűzoltók járási elnökétől megtudtuk, hogy a tűztámadás során a tartály megtelítésének időtartamát veszik figyelembe, ugyanúgy, mint például az egyéni versenyszámok között lévő stafétafutásban is. „Az egyes küzdelmek pontszámai összeadódnak, s az dönti el a végső eredményt.” – hangsúlyozta.

 

28 raj gyűlt össze az alistáli sportpályán

 

A versenyen 28 csapat vett részt. A versenyzők különböző kategóriákban – felnőttek és ifjúságiak, nők és férfiak egyaránt – mérték össze tudásukat.

 

Fenes Iván a körzeti tűzoltóverseny alistáli állomásának értékelése során kiemelte a helyiek munkáját: „Alistál Község Önkormányzata karöltve a helyi önkéntes tűzoltó testülettel magas szinten bebiztosított minden szükséges dolgot a versenyhez. Idén is színvonalasan előkészítették a megmérettetést.”

 

Az eredményhirdetés pillanata

 

Az egyenruhások mellett nézők sokasága is kíváncsi volt a lánglovagok összecsapására. Az önkéntes tűzoltók járási elnöke portálunknak büszkén emelte ki, hogy az előző évekhez hasonlóan az idei körzeti tűzoltóversenyen is szép eredmények születtek.

 

 

A gratuláció percei

 

Eredmények:

  • Férfiak: 1. Bős, 2. Nyárasd, 3. Csilizradvány
  • Nők: 1. Padány, 2. Hodos, 3. Bögellő
  • 35 év feletti férfiak: 1. Hodos, 2. Padány, 3. Csallóköznádasd
  • Ifjúságiak – fiúk: 1. Csallóköznádasd, 2. Nyárasd, 3. Padány
  • Ifjúságiak – lányok: 1. Bős

 

  • Egyéni – férfiak: 1. Karika Bence (Bős), 2. Bott Szabolcs (Bős), 3. Csóka Ádám (Bős)
  • Egyéni – ifjúságiak, fiúk: 1. Szabó Attila (Csilizradvány), 2. Czetli Erik (Csallóköznádasd)
  • Egyéni – ifjúságiak, lányok: 1. Čambal Lili (Csilizradvány), 2. Krascsenits Réka (Nyárasd), 3. Takács Fruzsina (Hodos)
  • Egyéni – 35 év feletti férfiak: 1. Inczédy Tibor (Csilizradvány)

 

Laky Erzsébet

Fotó: Lőrincz Tamás

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!