A mozgásszeretet és a környezetvédelem népszerűsítése érdekében fogtak össze a mátyusföldiek. Nemes céllal egybekötött tizenkét órán át tartó futóverseny szervezésével debütáltak, és sikerült hozzájárulniuk az óvoda közlekedési parkjának felújításához. Minderről Szarka Ágit, az RBC Tallós tagját faggattuk.

 

Hogy alakult meg az RBC Tallós?

 

Tulajdonképpen egy futó- és kerékpáros klub vagyunk, amely hivatalosan polgári egyesületként 2017 márciusában alakult. A megalapítás fő célja, hogy a falu és a környék lakosainak szervezett keretet biztosítsunk az aktív testmozgásra, a futás és a kerékpározás népszerűsítésére. Jelenleg 14 aktív tagunk van (futók es bicajosok egyaránt), úgyhogy nem nagy csapatról van szó, de annál nagyobb a lelkesedésünk. (büszkén elmosolyodott)

 

 hirdetes_810x300  
A Föld napja alkalmából tartott szemédszedés képekben

 

Mi a klub célja?

 

Mint már említettem, a sportszeretet népszerűsítése, valamint egymás motiválása. Mivel elég sokat mozgunk a környéken, így azzal is tisztában vagyunk, hogy sokan szemétlerakatnak használják a falun külterületeit, ezért tavasszal szemétszedést is szerveztünk. Egy 5 kilométeres szakaszt sikerült megtisztítanunk, ezen a szakaszon körülbelül 60 szemeteszsák telt meg. (elszomorodott) Sajnos hasonló eseményt havonta lehetne szervezni.

 

Pillanatkép a tavalyi futóversenyről

 

Milyen eredményeket értek el, hogy kell elképzelni egymás motiválását?

 

Különböző versenyeken veszünk részt, több futó a csapatból már a félmaratont (21,1 km) is teljesítette, sőt folyamatosan edzenek, hogy a közeljövőben a maraton is sikerüljön. Vannak, akik csak most kezdtek el futni és nekik hatalmas élmény egy-egy versenyen teljesíteni 3 vagy 5 km-es távot. A kerékpárosok pedig több 70-100 km-es versenyen vettek részt. Sokan el se tudják képzelni, hogy milyen felemelő érzés, amikor egy-egy versenyen, több száz ember biztat ismeretlenül. (mosolyog) Évközben 2-3 kerékpártúra szervezésére is törekszünk. Tavaly még a Fertő-tónál, sőt a Balaton körül is bicajoztunk. Ezekre a túrákra a klubtagjainkon kívül több helyi lakos is csatlakozott.

 

Honnan jött a 12h Park Run ötlete?

 

Kaprinay József fejéből pattant ki, aki a felsőszeli Roni Run Club tagja. Nekik már van tapasztalatuk versenyek rendezésével kapcsolatban, ugyanis Felsőszeliben minden évben megrendezésre kerül a Szeli félmaraton, Felsőszeli tízes és Felsőszeli hármas elnevezésű futóverseny is (idén június 3-án, vasárnap). Az ötletével megkereste falunk polgármesterét, aki értesített engem és közös erővel a 2 klub összefogásával sikerült megszerveznünk ezt a rendezvényt. Arra törekedtünk, hogy legalább egy napra sikerüljön megmozgatni a falu és a környék apraját és nagyját egyaránt. Külön programokkal készültünk a gyerekeknek, hogy ezek által is meghozzuk a kedvüket a sportoláshoz.

A futóverseny helyszíne

 

Hány alkalommal szervezték már meg?

 

Idén második alkalommal kerül megrendezésre a 12h Park Run. Első éven 156 regisztrált futó teljesítette a 2 km hosszú pályát a parkban. Voltak, akik egy kört kocogtak végig, de voltak olyanok is, akik a félmaratoni vagy a maratoni távot teljesítették ebben a kellemes környezetben. A 12 óra alatt a résztvevők összesen több mint 850 km-t futottak. A 2 km-es távot teljesítő legfiatalabb résztvevő mindössze 2 éves volt a legidősebb pedig 60.

 

Információink szerint az első futórendezvény jótékonysági rendezvény volt, az összegyűlt összegből helyi óvodát támogatták. Hogy is volt ez? Honnan jött az ötlet?

 

Az elejétől kezdve úgy terveztük, hogy a rendezvény ingyenes lesz, de szerettük volna összekapcsolni valamilyen jótékonysági gyűjtéssel. Ennek okán felkerestük a helyi óvodát, hogy mit szólnának ahhoz, ha a gyűjtés az óvoda számára lenne, amiből kicsit felújíthatnák az óvoda játszóterét. Az óvoda igazgatónője Bartalos Erzsébet, nagyon örült az ötletnek és informált minket, hogy épp egy közlekedési pálya építését tervezik, amire sikerült kapniuk egy kis állami támogatást is. Ez fedezte az építés egy részét.

 

Ekkor úgy döntöttünk, hogy a hiányzó összeget megpróbáljuk összegyűjteni a futás során. Megtapasztaltuk a nemes célért való segítőkészséget is, ugyanis a szülők finomabbnál finomabb süteményekkel készültek az akcióra, amiket a futók nagyon gyorsan el is kapkodtak. Az említett sütemények, lángos es fánk eladásából, valamint a gyűjtésből befolyt összeget az óvoda az építkezésre fordított és 2017 júniusában már a gyerekek használhatták is az új közlekedési pályát. Az építkezésen a munkálatokból az apukák is keményen kivették a részüket.

 

A versenyen összegyűlt összeggel a helyi óvodát támogatták

 

Az idei 12h Park Runra június 9-én, szombaton kerül sor. Mire gyűjtenek?

 

Újfent az óvodát támogatjuk. Mivel a közlekedési pálya már elkészült, így szeretnének mellé felhúzni szintén a szülök segítségével, egy kisebb kuckót, ahová el lehetne rakni a bicajokat és rollereket, amiket a gyerekek a pályán használnak. A befolyt összegből ehhez szeretnénk megvásárolni a szükséges anyagokat. Mindemellett megkerestek minket a magyarországi Lélekgyógyító Alapítvány szlovákiai képviselői, akiknek a célja a rászorulók és a nehéz helyzetben élő családok megsegítése. Így idén a nehéz helyzetben lévő családok megsegítésére is lehet hozni bármilyen tartós élelmiszert, amit majd a regisztrációs asztalnál lehet leadni.

 

Az óvoda kollektívája is besegített a verseny munkálataiba

 

Mit kell tudni az idei versenyről, nevezésről?

 

Az esemény csak úgy, mint tavaly reggel 8 órától 20.00 óráig tart. Ez idő alatt bármikor jöhetnek a futni vágyók és a tallósi kastélyparkban kijelölt 2 km hosszú körön, annyit futnak, amennyi csak jól esik. A regisztráció a park Fő út felőli bejáratánál lesz. Az esemény ingyenes. Minden résztvevő emléklapot kap, valamint finom gulyást és frissítőt. Azok a futók, akik több mint 10 km-t teljesítenek emlékérmet is kapnak.

 

Az esemény során megrendezzük a „Leggyorsabb Futó“ versenyt, ami 11:00-kor rajtol. A futók 1 kört teljesítenek és az első férfi valamint hölgy futó egy szép kupát kap emlékbe, ugyanígy a leggyorsabb tallósi futó is egy kupával lesz gazdagabb. 15:00 órakor gyerekversenyek kerülnek megrendezésre, melyek során korosztályok szerint 50, 100 es 200 m hosszú távokat teljesítnek majd a gyerekek.

 

A díjak egyike

 

Lesznek kísérőrendezvények is?

 

Egész nap folyamán lesz zsákban ugrálás, kötélhúzás, légvár, arcfestés, zumba és a helyi tűzoltószervezet is tart bemutatót. Az óvoda munkatársai pedig finom süteményeket és lángost fognak árulni a nap folyamán.

 

Sikeres rendezvényt és további jó munkát kívánunk a szervezetnek!

 

Az eseményről részletesen ITT olvashatnak.

 

Laky Erzsébet

 

Fotó: Szarka Ági/RBC Tallós

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!