Gombaszögi tábori utógondolatok

Hat nap alatt több mint 200 szervező és társzervező 20 helyszínen 400 programot valósított meg a közelmúltban megvalósult Gombaszögi Nyári Tábor, ami már önmagában véve is egy tiszteletreméltó teljesítmény, még akkor is, ha az egynapos ottlétem alatt akadt olyan program  is, amely – ez esetben az autóbusz hiánya miatt – nem valósult meg.

Ez azonban olyan eset, amellyel számolni kell, még akkor is ha tökéletességre törekszik a szervezői gárda.

   

A kiszemelt programok és koncert mellett volt bennem némi nosztalgiázás is, hiszen jóval ifjabban számos alkalommal táboroztam a helyszínen. Egészen más politikai és társadalmi feltételek között, amikor a mostanihoz hasonló nyílt beszélgetésekre nem nagyon lehetett gondolni. Akkor az erdő árnyékában, sátorok mélyén, vendéglői asztalok mellett próbáltunk világot váltani, prózai módon azért így és ilyen módon, mert másképpen egyszerűen nem lehetett.

Emlékezetemben él az 1989-es társadalmi változások környékén egy nagy sátorban zajlott beszélgetés. Ennek témájára és előadóira nem emlékszem, arra viszont igen, hogy bejött egy xy emberke, kis fényképezőgéppel a kezében, s több percen keresztül felülről körbefényképezett minket. Akkor ez már annyira nem zavart senkit, de mégiscsak kellemetlen volt. Ez nem volt rendkívüli eset.

Az egyik ghýmesi táborozás után, amelyen az akkori „ellenzék, földalatti mozgalom“ képviselői is jelen voltak és félhivatalos módon előadtak, a tábor szervezői hónapokig a rendőrségi kihallgatások keresztüzében voltak.  Az egyik előadót magam is meg akartam hívni Losoncra, amelyből azért nem lett semmi, mert a Csemadok akkori főtitkára felhívott és nyomatékosan figyelmeztetett arra, hogy komoly következményei lesznek, ha az előadás megvalósul.

,

Mindez csak azért jutott eszembe, mert a mostani tábort értékelő írások és visszhangok között akadt olyan is, amely felrótta, hogy a tábor előadásain és rendezvényein olyan előadók, rendezvények is helyet kaptak, akik, amelyek tartalmilag „ellenségei“  a tábor anyagi támogatói egy részének.  Itt és ekkor eszembe jutott egy másik ghýmesi tábor, ahol az egyik előadás megtartása a várhoz vezető túra részeként egy erdőben valósult meg. Ott voltam és érezhettem azt az érzést, amit félelemnek neveznek.

Hiszem, megpróbálok hinni abban, hogy 2018-ban nem lehet az a cél, hogy azokat, akik vállalják a véleményüket, azokat az erdők mélyére, az illegalitásba üldözzük. Hiszem, mert a mostani egynapos ottlétem alatt nem találkoztam olyan esettel, s utólag sem is hallottam ilyenről, hogy a tábor terüléről, programjairól  politikai vagy egyéb hovatartozása, nézetei miatt bárkit is kitiltottak volna.

Bárki, bármelyik rendezvénysátorba, helyszínre, műsorba elmehetett, leülhetett, hozzászólhatott.  Akinek pedig nem tetszett valaki és valami, szervezet, intézmény, médium, egyén vagy egyéb, nem kellett odamennie! Párhuzamosan zajlott több rendezvény, bőséges volt a kínálat.

A magam korával úgy gondoltam, hogy amolyan „egyke“ leszek a táborban, aki betévedt oda, akit az ottlévő nagyobbrészt fiatalok „kinéznek“, exotikumnak tekintenek, a háta mögött pedig összemosolyognak. Hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nincs így, s nem vagyok „egyke“ sem.

A kopjafát ugyanaz a személy faragta, aki az általam évtizedekkel ezelőtt szervezett táboraimban is a kezében tartotta a vésőt és kalapácsot. Hogy sok magamkorabeli „egykével,“ egykori táborlakókkal, rég nem látott „ismeretlen, felejtett“ ismerősökkel találkoztam, és váltottam szót, akik magukban, vagy családdal, gyermekekkel és unokákkal jöttek ide, hogy néhány órára vagy akár napra  részesei lehessenek a tábor életének. Egészen természetes volt, hogy voltak témák, események, melyekre azonos volt a nézetünk, s voltak mások, melyekre nem.

Gombaszög különleges hely. Van egy kisugárzása, amely 90 éve (nem 90. alkalommal, mint azt több tudósításban olvastam) vonzza ide a (cseh)szlovákiai, a felvidéki magyarokat, s rajtuk keresztül a távolabbi „honfitársakat“ is. A számos kopjafa, a közöttük kialakított korabali táborok életét bemutató, fényképkiállítás bő lehetőséget adott a nosztalgiázásra és az elődök tevékenységének a bemutatására.

A Néprajzi Értesítő 1928/2. száma így tudósított a völgyben rendezett, első gombaszögi táborról:

„A gombaszögi cserkésztábor. Július végén a következő meghívót kaptuk: Meghívó a csehszlovákiai magyar főiskolás cserkészek sajóvölgyi táborozására. A prágai, brünni és pozsonyi magyar egyetemi és főiskolai hallgatók cserkész szervezete, a Szent György Kör 1928 augusztus 3-tól 13-ig a Rozsnyó és Pelsőc között fekvő Gombaszög határában táborozik.

A gombaszögi tábor le akarja fektetni a népi gyökerű magyar cserkészet alapjait, hogy a kisebbségi magyar ifjúság a földből és a faluból őserőt merítve egészséges munkásként állhasson be a haladó kor egyetemes demokráciájába. A tábor vezetősége ezért tíznapos regős iskolát állít fel, amely a falu megismertcsere és a magyar népi kultúra (népmesék, népdalok, népszokások, népművészet, népjátékok) ápolására neveli a cserkész csapatok regösdiákjait.

Beszámolók készíttendők az eddigi regösmunkáról, a szülői föld népi kultúrájáról, az önképzőkörök és cserkészcsapatok szellemi életéről. A tábor tervezetében egy Mikszáth- és Ady-pásztortűz, Bartók és Kodály népdalainak kultusza és gyakorlati néprajz is szerepel.  A meghívót egy faragott magyar kiskapu rajza díszíti a Felső Tisza mellékéről. melyet az 1927 ik évi országos regősjárás alkalmával rajzoltak le a regösdiákok. A mozgalom vezére KessIer Balogh Edgar prágai egyetemi hallgató Pozsonyban.“

Változott azóta valami? Célban, célokban aligha, megnevezésekben, fogalmazásokban több tekintetben bizonyosan igen. A több száz program magába foglalta a politikai és kulturális életet, múltat és jelent, színházat és népművészetet, beszélgetéseket és koncerteket, kézművességet, játszóházat és táncházat, elvont elmélkedéseket és meditálásokat,  valós találkozásokat, s nem utolsó sorban ötezer, javarészt ifjú táborlakót, akik mobilokkal vagy anélkül, rendezvényeken, vagy csak a sátorok sétányain találkoztak egymással.

A főszervezővel beszélgetve idéztem fel neki honismereti kerékpártúrás emlékemet, amikor ő egészen ifjú tinédzserként, a szervezők nem túl nagy örömére a maga útját járta. Hozzátéve egyetlen kilométert sem kihagyva, és segítve mindenkit, akinek arra akkor szüksége volt.

Az idei tábor több újdonságot, helyszínt tartalmazott. Kiemelt sikert ért el a Füleki központú Hagyományok Háza Hálózat által életre hívott Folkszöglket, ahol számos néprajzi szakember, néptáncegyüttes, zenekar, játszóház, táncház és koncert  várta az érdeklődőket.

Az újdonságok közül a jurtafalu, a borkert mellett idézve a naponta megjelenő tábori újság, a Vadalma „nulladik számának“ bevezetőjét a legfontosabb a „pálosok monostorának feltárása, a pálosok kincsének felkutatása volt: több évszázados falakat és impozáns falfestmény-részleteket is találunk. A templom romjait látogathatóvá tettük és kialakítottuk körülötte az új csöndes kempinget, a Bebek-Rezidenciát“.

A monostor melett épült fel az a harangláb, melyen a szútori református templomból kimentett harangok szólnak. Szútor község etnikai és vallási összetétele jelentősen megváltozott, a református egyázközség gyakorlatilag megszűnt létezni. A templom rom lett, melynek falait, tetőszerkezetét elvitték. A tornya ugyan még állt, de csak idő kérdése lehetett, hogy mikor dől össze, vagy mikor tűnnek el a harangok.

Megmentésüket a  Gombaszögi Nyári Tábor szervezői határozták el. A harangot egy, a templom mellett megtartott istentisztelet után ez év január 21-én vették le, itt kondultak meg utoljára. Ezután a Pálos kolostor mellett leltek új otthonukra. A Gombaszögi Tábor megnyitóján, július 17-én újraszentelték és itt kondultak meg újra.

Az ilyen szintű értékmentés sem újkeletű a tábor életében. 2017-ben Tompa Mihály feketehegyfürdői lerombolt szobrának talapzata, és az eredeti alapján elkészített új szobra került a tábor területére. Azt megelőzően pedig egy közel száz éves cakói pajta, amely azóta a tábor színházának ad otthont.

A (cseh)szlovákiai magyarság fiataljaihoz a nemzetiségi lét létrejötte, azaz Trianon óta közel állt az, hogy táborokba, klubokba tömörülve próbálta megbeszélni a problémákat, elemezni a lehetőségeit, tervezni a jövőbeli elképzeléseit. Az említett, első gombaszögi táborozás után elsősorban a cserkészek voltak azok, akik továbbvitték annak gondolatát.

A 2. világháború időszaka után ez ebben a formában a politikai hatások következtében nem fejlődhetett tovább. De az 1960-70-es években az ifjúság, elsősorban az egyetemi, föiskolás fiatalok a főiskolai klubbokban, az általuk szervezett Nyári Ifjúsági táborokban találta meg azt a fórumot, ahol helyet adtak a nézeteik, terveik megvalósításának. Ennek az 1968-69-es események és azok drasztikus kihatásai vetettek véget.

A klub és tábori mozgalom több évtizedes hallgatása után az 1980-as években éledt újra, s élte meg második jelentős korszakát. Erre az 1989-es változások voltak kihatással, amelynek eredményeként az lanyhult, s a főiskolás és egyetemi klubokat leszámítva meg is szűnt. Az egyik szép kivétel a Honismereti Kerékpártúra, melynek 44. évfolyama az elmúlt hétvégén indult útjára.

Most úgy tűnik a számomra, hogy az ifjúság újra érzi, hogy a világ nem csak a mobilokba, a világháló oldalaira van bezárva, hanem azt élőben kell megélni. Találkozásokkal és beszélgetésekkel, vitákkal és egyetértésekkel, véleménykkel. Jelenünk, szlovákiai magyar közéletünket számos probléma feszíti, melyeket sokszor a hallgatás jellemzi, melyekről sokszor csak egyoldalú vélemények látnak napvilágot, melyekről beszélni kellene. Élőben, nyilvánosan.  Ez az igény érződött a mostani gombaszögi táborban. Azok részéről, akik előkészítették, s azok részéről, akik megahallották a hívó szót, s eljöttek oda.

Puntigán József